• Kövess minket!

Bulvár

Két halálos áldozatot követelt a 70. Bunbury and Return Ocean Race

Két halálos áldozatot követelt a 70. Bunbury and Return Ocean Race

Két halálos áldozatot követelt a 70. Bunbury and Return Ocean Race

Idén hetvenedik alkalommal rendezte meg a Royal Freshwater Bay Yacht Club hagyományos Bunbury and Return Regatta – ját, ami Freemantle – ből indul és ide is tér vissza Bunbury érintésével. A táv 170 tengeri mérföld.

A versenyen tizenhat hajó indult köztük a Finistere is, egy Davidson 50 – es, amely hajónak az útja később tragédiába fordult. A rajt után nagyjából hat órával a hajó felborult, mert leszakadt a kielje. A szerencsétlenül járt hajó segítségére egyből három versenyhajó is sietett és a hat fős legénységből ötöt sikerült is kiszedniük a vízből, akik közül a hatvan éves Paul Charles Owens később a korházban életét vesztette. A hatodik vitorlázót a hetven éves Rob Thomas – t nem találták meg egyből, csak egy nappal később, de ekkor már csak a holttestét.

A hajón egyébként nem túravitorlázók utaztak, többször versenyeztek a legendás Syney Hobart – on is. A szervező klub elnöke együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak, de mellette azt is elmondta, hogy az Offshore versenyzés természeténél fogva veszélyes sport, mert az óceánon bármi előfordulhat. Sokmindenre fel lehet készülni, de a technika ilyen szintű „meghibásodásaira” nem.