Siófok  12.7  •  21.9 kn       

Keszthely  12.9  •  4 kn       

Balatonfüred  12.4  •  20.2 kn       

Balatonboglár  12.7  •  20.1 kn       

Orfű  17  •  13 kn       

Velencei-tó  13.9  •  17.1 kn       

Tiszafüred  11.7  •  14.7 kn       

Mályi-tó  13.8  •  14.2 kn       

2024. március 28., csütörtök

Vadnai Jonatán a második helyen áll.

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Sok futam volt pénteken Genovában, bár a szél alig volt erősebb, mint eddig. Vadnai Jonatán a második helyen áll.

Vadnai Jonatán a második helyen áll.

Az eddigieknél kicsit erősebb, 6-7,4 csomós szélben versenyeztek Genovában a világkupa verseny pénteki versenynapján a mezőnyök, így minden osztálynak sikerült kimaxolni a napot, azaz 3-3 futamot rendezni. A rendezők a korábbiaknál hamarabb kezdték a napot, de így is halasztással kellett indítani a kezdetekben gyengébb szél miatt. Az enyhe erősödéssel aztán elkezdték pörgetni a futamokat – igaz, a férfi 470-es mezőny egy félbeszakított menettel nyitotta a napot -, annak ellenére, hogy egyik-másik pályán igencsak instabil volt a szél iránya, nyugatitól majdnem déliig lengett, később csökkent az amplitúdó és jellemzően délnyugati centrummal állt be az irány egy időre, majd a nap végére egészen délire fordult.

A női Laser Radialban Érdi Mári a szerdai 11. helyezése után pénteken a második futamban 21. helyen futott célba, a következő, a harmadik futamot viszont a 4. helyen zárta, majd egy 10. hely következett. Mári három futam után a 11. helyen állt, négy futam után pedig a 14-en.

A férfi Laser Standard mezőny hat futamig jutott péntek estére. A Vadnai testvérek közül Jonatán 3., 10. és 5. helyekkel a második helyre lépett előre az összetettben, Benjamin pedig 7., 27. és 8. futamokkal a 11. pozícióban tartózkodik. Vezet a nemrégen Balatonfüredre a BYC-be látogató ciprusi menő, Pavlos Kontides. Kettőjük között 4 pont a különbség, igaz, Jonatán 1 ponttal előzi a harmadik helyezett norvég Hermann Tomasgaardot.

A férfi 470-es mezőny a 4. futamig jutott, a nap végére Gyapjasék a 33. pozícióban tartózkodtak az elért 16., 22. és 27. helyezésekkel. Gyapjas Balázs: „korán reggel kimentünk az északi szélben, abban volt egy fél futam, 3. helyen helyen álltunk, amikor lelőtték. Utána jött 250 fok, ami egész nap forgott balra, ebben rendezték a futamokat. Úgy érzem a sebességünkkel nincs baj, de nem tudunk szabadon vitorlázni, nem sikerültek a rajtok. Még van 3 futam, sokat lehet feljönni, de ezzel a versennyel idáig nem vagyunk elégedettek”. Valószínűleg sokan vélekednek hasonlóan: az aarhusi világbajnok francia Pepponet-Mion kettős a 30. a londoni olimpiai bajnok, riói ezüstérmes, többszörös világbajnok ausztrál Belcher-Ryan egység pedig a 27. Vezet a svéd Fock-Dackhammar egység a japán Doi-Kimura és a svájci Wagen-Siegwart kettősök előtt.

A katamránok 7 futamot teljesítettek, a magyar hajó 18., 14., 17. és 18. helyeivel a 45. pozícióban áll - a görög olimpiai bajnok Bekatorou vezette egység továbbra is mögöttük van.

Alig van szél Genova - ban, így verseny is csak mutatóban Előző

Alig van szél Genova - ban, így verseny is csak mutatóban

Megvannak a skipperek a 2019 - es WMRT döntőjében Következő

Megvannak a skipperek a 2019 - es WMRT döntőjében