Siófok  14.4  •  19.8 kn       

Keszthely  15.9  •  18 kn       

Balatonfüred  14  •  19 kn       

Balatonboglár  14.4  •  17.8 kn       

Orfű  16  •  6 kn       

Velencei-tó  17.5  •  17.4 kn       

Tiszafüred  14.5  •  15.8 kn       

Mályi-tó  12.9  •  15.4 kn       

2024. március 28., csütörtök

Újabb két versenyt töröltek az 52 Superseries – ben

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Újabb két versenyt töröltek az 52 Superseries – ben

Újabb két versenyt töröltek az 52 Superseries – ben

Az 52 Superseries – ben idén hat versenyt rendeztek volna, most viszont ami már biztos, hogy ebből maximum három az, amit meg is rendezhetnek. Az idén első alkalommal a sorozat elhagyta Európát és Dél Afrikában rendeztek volna két versenyt. Az elsőt március 2 és 6 között meg is tartották, ami az Azzurra hét pontos győzelmével zárult. Szintén Fokváros – ban rendezték volna az osztály idei Világbajnokságát március 31 és április 4 között, de ezt a koronavírus járvány miatt elég korán törölték.

A szezon Olaszországban folytatódott volna májusban egy Scarlino – i helyszínnel, illetve júniusban a TP52 20th Anniversary Invitational regattával Porto Cervo – ban. Ezeket a versenyeket szintén a járványhelyzet miatt törölték. Scarlino – ban 2016 – ban járt először a mezőny, a szezonnyitó versenyt rendezték itt, majd 2017 – ben a flotta visszatért ide, ekkor viszont már a Világbajnokság helyszíneként. Az elmúlt két évben nem rendeztek itt versenyt és a jelenlegi helyzet alapján az idei év is kimarad. A másik helyszín a festői szardínián a Yacht Club Costa Smeralda lett volna ahol idénre a 20th Anniversary Regattára 20 hajós TP52 – es flottát vártak.

A szezon még két hátralévő versenyét Spanyolországban szeretnék megrendezni (Valencia, Mallorca) de a vírushelyzet itt sem a legfényesebb így még nem tudni mi lesz ezekkel a versenyekkel.

A verseny honlapja:

www.52superseries.com

A Bol D’or – t és a Rund Um – ot már törölték a Kékszalag és a Centomiglia még kérdéses Előző

A Bol D’or – t és a Rund Um – ot már törölték a Kékszalag és a Centomiglia még kérdéses

Beszélgetések a kétszeres olimpiai bajnok brit Shirley Robertson – al Következő

Beszélgetések a kétszeres olimpiai bajnok brit Shirley Robertson – al