Siófok  3.3  •  8.1 kn       

Keszthely  2.9  •  2 kn       

Balatonfüred  •  3.5 kn       

Balatonboglár  3.1  •  7.8 kn       

Orfű  •  10 kn       

Velencei-tó  2.1  •  8.2 kn       

Tiszafüred  •  1.8 kn       

Mályi-tó  •  2.1 kn       

2024. április 19., péntek

Túl az első versenynapon

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Túl az első vitorlás versenynapon

Túl az első versenynapon

Az első versenynapon a Laser és Laser Radiál, valamint RSX osztályokban rendeztek futamokat. Mind a négy osztályban volt magyar induló. A surfösöknek három - három, míg a Laser osztályokban két – két futamot rendeztek.

RSX férfi:

A brit Nick Dempsey a háromból két futamot nyert és begyűjtött még egy második helyet, így kétség nélkül vezeti a mezőnyt. Jelenleg második helyen a holland Rijsselberghe áll, aki folyamatosan javulva 5,3,1 helyezéseket ment. Harmadik a görög Kokkalanis aki 2,2,6 helyeket vitorlázott ma. Gádorfalvi Áron jelenleg összesítésben a 30. helyen áll 30,28, 29 futameredményekkel.

RSX női:

A Francia Picon is hasonlóan teljesített, mint a férfiaknál Nick Dempsey, ő is két futamot nyert és mellette van egy második helye. Második az orosz Elfutina 2,5,3 helyezésekkel. Harmadik az olasz Tartaglini aki egy gyengébb 12. hely után nyert egy futamot és ment egy ötödik helyet. Cholnoky Sára jelenleg a 20. helyen áll 22,14,21 futameredményekkel.

Laser:

Két futamon van túl a Laser osztály. A legkiegyensúlyozottabban a horvát Toni Stipanovic versenyzett, aki az első futam megnyerése után a másodikban ötödik helyen futott be. A brazil favorit Robert Scheidt – nak  az első futamban nem igazán jött ki a lépés és „csak” a 23. helyen zárt, majd a második futamot megnyerte, jelenleg a hetedik helyen áll. Az összesített eredménylista második helyén az argentin Alsogaray áll 4,2 futameredményekkel. Őt követi az orosz Komissarov 2,9 helyezésekkel. Vadnai Benji remek első futamot produkált és kilencediknek ért célba. Jelenleg az összetettben a 27. helyről várja a folytatást.  

Laser Radiál:

Szintén két futamot rendeztek ebben az osztályban is. Az elsőt az ír Annalise Murphy nyerte, aki a második futambeli tizennegyedik helyével jelenleg negyedik. A mezőnyt az olimpiai bajnok Xu Lijila vezeti egy harmadik és egy negyedik helyezéssel. Második a holland Bouwmeester 6,5 helyezésekkel. A harmadik helyen a dán Rindom áll 5, 9 futameredményekkel. Érdi Mári kiegyensúlyozott teljesítménnyel 21, 23 jelenleg a 24. összesítésben.

Eredmények:

https://www.rio2016.com/en/sailing-schedule-and-results

Világbajnoki 7. lett Veisse Zoltán Előző

Világbajnoki 7. lett Veisse Zoltán

Ma kezdi az olimpiát Berecz Zsombor Következő

Ma kezdi az olimpiát Berecz Zsombor