• Kövess minket!

Nemzetközi

Superfoiler GP - Háromból három győzelem eddig Nathan Outteridge - ék mérlege

Superfoiler GP - Háromból három győzelem eddig Nathan Outteridge - ék mérlege

Superfoiler GP - Háromból három győzelem eddig Nathan Outteridge - ék mérlege

A Superfoiler GP következő állomását a Gold Coast – on rendezték. A hétvégén összesen nyolc futamot sikerült rendezni. Ahogy halad előre a sorozat mindenki egyre több kockázatot vállal és ennek megfelelően a borulások, a pályajel érintések / elvitelek illetve a legénység egyes tagjainak elhagyása is egyre gyakrabban fordul elő.

A versenyben ezen a hétvégén is az Euroflex dominált és a rendezett nyolc futamból hetet nyertek meg, a maradék egyben csak azért sikerült hatodiknak befutni, mert futam közben elhagyták Glenn Ashby – t. Végül is ezzel a teljesítménnyel is nyolc pont előnnyel nyerték a Gold Coast – i GP – t és összetettben is vezetnek három forduló után. Második lett a hétvégén a Tech2. Luke Parkinsonék az első GP után, amikor kicsit lezúzták a technikát folyamatosan javulnak és Geelong – ban már a dobogó harmadik fokán végeztek, most pedig másodikok lettek. Ezzel összetettben is feljöttek a második helyre igaz pont azonossággal a Pevement – el. A hétvégén harmadik lett a Record Point. Úgy tűnik a Match Race világbajnok Phil Robertson és csapata is kezdi egyre jobban megszokni a hajót. Ők az első GP – n ötödik helyen a másodikon a negyedik, most pedig a harmadik helyen végeztek.

A SuperFoiler GP – nek még két állomása van hátra, az egyik Busselton a másik Sydney. A maradék két GP állomásán a dobogós helyekért még nagy csata várható, de az nem nagyon valószínű, hogy az Euroflexet még valaki meg tudja szorongatni.

 

A verseny honlapja:

www.superfoiler.com