Siófok  8.3  •  7.8 kn       

Keszthely  5.9  •  6 kn       

Balatonfüred  •  4.4 kn       

Balatonboglár  8.2  •  9.1 kn       

Orfű  •  3 kn       

Velencei-tó  4.9  •  5.9 kn       

Tiszafüred  2.8  •  5.3 kn       

Mályi-tó  7.4  •  2.9 kn       

2024. április 20., szombat

Rio harmadik versenynap

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Rio harmadik versenynap

Rio harmadik versenynap

Ma a magyar érdekeltségű hajóosztályokban a surfösök pihentek, csak a Laser a Laser Radiál és a Finn osztályoknak rendeztek versenyt. Ezen kívül még a mai napon kezdték meg versenyeiket a 470 férfi és női osztályok illetve a vegyes Nacra 17 – esek is.

Finn:

A tegnapi kilencedik hely és a korai rajtos első helyen végigvitorlázott futama után, Zsombi a harmadik futamban is remekül kezdett és egy körön keresztül vezetett is, végül az ötödik helyen futott be. A harmadik futamot a francia Lobert nyerte, második a brit Scott, harmadik a görög Mitakis. A második futamban a brit Giles Scott esélyeshez mérten végig vezetve nyert. Második lett a görög Mitakis, harmadik az amerikai Paine. Zsombi folyamatosan jött föl végül a tizenkettedik helyen futott be. Négy futam után a brit Giles Scott vezet, második a szlován Vasilij Zbogar, harmadik a török Alican Kaynar. Zsombi jelenleg a tizenegyedik négy futam után.

Laser Radiál:

A csodálatos tegnapi nap után a mai első futamban Érdi Mári végül a huszonötödik helyen ért be. A futamot a holland Bouwmeester nyerte, második az amerikai Railey harmadik a dán Rindom. A mai második futamot a dán lány nyerte, másodiknak az ír Murphy érkezett, harmadik a finn Tenkanen. Érdi Mári a huszadik helyen zárt és ezzel összetettben a tizenhetedik helyen áll. Hat futam után vezet az ír Murphy, második a dán Rindom, harmadik a holland Bouwmeester.

Laser:

A mai első futamot a holland Van Schaardeburg nyerte másodika a brit Nick Tompson, harmadik a lengyel Zieminski. Vadnai Benji a harmincnegyedik helyen ért célba. A második futamot a brit Nick Tompson nyerte, második a hazai pályán versenyző Robert Scheidt harmadik a salvadori Arathoon. Vadnai Benji harmincadik helyen zárta a futamot. Hat futam után vezet a horvát Stipanovic, második a brit Nick Tompson, harmadik a holland Van Schaardenburg. Benji összetettben a huszonnyolcadik.

Érdi Mári futamgyőzelemmel kezdte a napot Előző

Érdi Mári futamgyőzelemmel kezdte a napot

Laser U21 VB Kiel Következő

Laser U21 VB Kiel