Siófok  7.3  •  3.8 kn       

Keszthely  5.9  •  5 kn       

Balatonfüred  6.9  •  3.5 kn       

Balatonboglár  6.1  •  3.6 kn       

Orfű  •  5 kn       

Velencei-tó  6.6  •  5.9 kn       

Tiszafüred  7.1  •  11.3 kn       

Mályi-tó  •  13.7 kn       

2024. március 29., péntek

RC 44 Valletta Cup az idei végjáték

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Befejeződött az idei RC44 versenysorozat

RC 44 Valletta Cup az idei végjáték

Az RC44 – es flotta idei ötödik egyben záró versenye a Máltai Valetta Cup. Talán az idei sorozat sikerült eddig a legszorosabbra a verseny tíz éves története során. Jelenleg a Team Ceeref várja első helyről a végjátékot a flottaversenyben, de köztük és a hetedik helyen álló orosz Katusa között mindössze hét pont van így a végjátékban gyakorlatilag bármi megtörténhet. Második helyen jelenleg két ponttal lemaradva az ötszörös sorozat győztes Team Aqua van. Harmadik helyen az Artemis aki utoljára Cascaisban nyerni tudott.

A Match Race fronton kicsit más a helyzet, mint a flottaversenyben, mert itt az orosz Team Nika vezet, de azonos pontszámmal a svéd Artemis - sel. Őket három ponttal lemaradva a szintén orosz Bronenosec követi, igaz a szlovén Team Ceeref – nek és a brit Team Aqua – nak is hasonló pontja van, így a páros versenyben is számíthatunk még izgalmakra. 

A verseny kedden a sajtótájékoztatóval kezdődött, majd szerdán az öbölben tartották a Match Race futamokat. A párosverseny legjobban az Artemis - nek és a Team Aqua – nak ment ők négy - négy győzelmet tudtak bezsebelni. Az idei sorozatgyőzelem Match Race fronton az utolsó verseny utolsó futamára maradt ugyanis, ebben csapott össze az Artemis és a Team Nika. A küzdelmet végül a svédek nyerték így az idei párosverseny sorozatot ők szerezték meg, egy ponttal lemaradva második lett a Team Nika. A harmadik helyét a Máltai jó szerepléssel bebiztosította a Team Aqua aki ha a flottaversenyeken is hasonlóan jól szerepel akkor a dobogó legfelső fokára állhat.

Csütörtökön már a pályaversenyéké volt a főszerep. Ezen a napon három futamot sikerült rendezni. A Katusha elég erősen kezdett és a három futamból kettőt megnyert, majd az utolsó futamban begyűjtött egy kilencedik helyet, amivel a nap végén jelenleg második. Az első nap után az Artemis vezet, aki egyenletesen vitorlázva 3,3,2 helyeket ment. Harmadik pontazonossággal a sorozatot is vezető Team Ceeref aki a megnyert utolsó futam mellett még egy hatodik és egy negyedik helyet vitorlázott.

A pénteki nap elég egyértelműen a Team Aqua – é volt, mert a rendezett három futamból hármat behúzott, és ezzel az élre állt nem csak a máltai versenyen, hanem jelenleg az idei sorozatot is ő vezeti, igaz még van két versenynap. A nap végére a Katusha áll a második helyen 3,6,6 futameredményekkel, igaz az Artemis - nek is ugyanannyi pontja van.

Szombaton ismét három futamot rendeztek az RC44 flottának. Az élen még mindig a Team Aqua áll, igaz ma 8,5,5 helyeket ment és jelenleg egy pont az előnye a sorozatot vezető Team Ceeref előtt. A szlovének ma elég jól kezdték a napot, egy futamgyőzelemmel (ezt szerencsém volt elég közelről megtekinteni, de erről kicsit később a cikk végén), majd egy harmadik és egy negyedik hellyel zárták a napot. Jelenleg harmadik a Katusha akinek ma is sikerült egy futamot nyerni egy ötödik és egy hatodik hely között. A harmadik futamot a Peninsula Petroleum nyerte, de emellett talán a futam érdekessége az volt, hogy a rendezők a befutót behozták az öböl közepére, így az utolsó hátszél kicsit hosszúra sikerült egészen a hotel kikötőjéig.

Vasárnap nem sikerült futamot rendezni Máltán, így maradt a tegnapi sorrend. A Valletta Cup – ot a Team Aqua nyerte, de ezzel az idei sorozatban „csak” második lett. Második lett a Team Ceeref aki ezzel viszont összetettben megnyerte az idei sorozatot. A harmadik hely a Team Katusha – nak jutott, amivel a szezonban negyedik helyen végeztek. A 2016 – os sorozatban az Artemis zárt az összetett harmadik helyen.   Eredmények: 

http://www.rc44.com/results

Még több kép hamarosan a galériákban...

És egy kis plusz a versenyhez…

A pár éve (2012) Roviny - ban rendezett VB után ismét volt szerencsém megtekinteni egy ilyen versenyt élőben a vízen és nem csak nézőhajóról, hanem valamelyik versenyhajók fedélzetéről. A rendezők vidáman a kilencedik legénység pozíciónak nevezik a spoiler - en ülést, de úgy gondolom, rengeteget lehet tanulni, aki egy kicsit is érti, mi zajlik körülötte. Talán ami a számomra a legmeghatározóbb volt, hogy a profi csapatokban milyen a kommunikáció és a munkamegosztás. Mindenki csinálja a saját feladatát és csak annyi beszélgetés van, ami épp szükséges.

A rendezés. Valahogy erre sem lehet panasz, mind a vitorlázók, csapattulajdonosok, média, szponzorok mindenki tökéletesen ki van szolgálva és jól érzik magukat, mint egy nagy család már tíz éve.

Díjazták Érdi Máriát! Előző

Díjazták Érdi Máriát!

Már harsány az üvöltés a negyveneseknél Következő

Már harsány az üvöltés a negyveneseknél