Siófok  18.3  •  16.9 kn       

Keszthely  19.3  •  12 kn       

Balatonfüred  17.9  •  16.5 kn       

Balatonboglár  18.3  •  17.2 kn       

Orfű  19  •  12 kn       

Velencei-tó  21.1  •  17 kn       

Tiszafüred  19.4  •  10.9 kn       

Mályi-tó  15.2  •  10.1 kn       

2024. március 29., péntek

Melges vezeti a Melges 24 Világbajnokságot

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A mai nap után félidejéhez érkezett a tizenkét futamosra tervezett Melges 24 Világbajnokság, és ahogy arra számítani lehetett volt némi átrendeződés az élmezőnyben.

Melges vezeti a Melges 24 Világbajnokságot

Féltávnál Harry Melges (Star) csapata vette át a vezetést, akik a tegnapi dobogós helyeiket ma már futamgyőzelmekre váltották. Nem indult pedig jól számukra a nap, az első futamban még „csak” az ötödik helyig jutottak, de ezt követően már gyorsan rendezték soraikat és magabiztosan húzták be az ötödik és hatodik futamokat az első helyen. Az eddigi éllovas, kanadai Chris Larson ritmust veszített, egy tizedik hellyel nyitotta a csütörtököt, és utána sem tudott a harmadik helynél előrébb végezni.

A Melges 24 osztály történetének egyik legeredményesebb kormányosa, Flavio Favini ma már esélyeshez méltóan szerepelt, fel is lépett az összetett harmadik helyére, így a világbajnokság első három helyét jelenleg egykori világbajnokok foglalják el. 

Köszönhetően kiegyensúlyozott teljesítményének (és a kiejtőnek) sokat javított tegnapi helyezésén az olasz Riccardo Simoneschi, aki a negyedik helyről várja a folytatást. 

Eddigi beszámolóinkban nem szóltunk még a hazaiak versenyzőiről, akik közül a legnagyobb reményeket előzetesen a 470-es világ és olimpiai bajnok Nathan Wilmothoz fűzték. Wilmot eddig nagyon szépen szerepel, tartja a lépést az osztály nagymenőivel, és legjobb ausztrál egységként jelenleg a hetedik helyről várja a pénteki napot. 

A Melges 24 Világbajnokságon a hagyományokhoz hűen az összetett eredmények mellett a legjobb amatőr csapatot külön is értékelik. A kilenc ausztrál és egy japán csapatból álló különítményt Robin Deussen (Redmist) vezeti megelőzve két honfitársát, Cameron Miles-t (Roger That) és Geoff Fogarty-t (Amigos).

A világbajnokság állása 6 futam után 

Észak-amerikai uralom a Melges24 VB első napján Előző

Észak-amerikai uralom a Melges24 VB első napján

Robbantottak a banditák a Melges 24 világbajnokságon Következő

Robbantottak a banditák a Melges 24 világbajnokságon