Siófok  12.2  •  6.1 kn       

Keszthely  7.9  •  8 kn       

Balatonfüred  11.8  •  5.2 kn       

Balatonboglár  12.2  •  9.1 kn       

Orfű  10  •  6 kn       

Velencei-tó  10  •  7.6 kn       

Tiszafüred  10  •  9.3 kn       

Mályi-tó  8.2  •  5.9 kn       

2024. március 29., péntek

Magyar győzelem a Zipfer Trophy - n Solingban

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Varjas Sándor beszámolója

Magyar győzelem a Zipfer Trophy - n Solingban

A múlt csütörtöki utazást követően, pénteken vette kezdetét a 2018-as évi Zipfer Regatta a Soling osztálynak, ahol négy magyar egység is képviseltette magát. A regnáló világbajnok Litkey Farkas vezette egység, a nagy öreg Wossala csapat és Szűcsék ismét az eredeti felállásban vágtak neki velünk (Vega helyett Kraut Balázs, Európa-bajnoki 3., Sabján Annamari férje jött velünk) közösen az Attersee-n rendezett versenynek.

Két napig sajnos szinte végig a parton ültünk, mert sem a szél ereje, sem az iránya nem tette lehetővé a versenyzést. Így tulajdonképpen a szombati napon történt 50 perces vízi próbálkozáson kívül beszélgetés, pihenés, árnyékvadászat a telepen és a Zipfer sörgyár termékeinek „kipróbálása” volt a program. Természetesen mind péntek, mind szombat este extra kivitelezésű fogadásban volt részünk.

Tekintettel arra, hogy két napon keresztül nem történt semmi, az amúgy nagyon tapasztalt versenyrendező úgy döntött, hogy vasárnap reggel 6-kor vonta indul a tó déli részébe és a reggeli déli-délkeleti szélben 2-3 futamot fog rendezni.

Így is lett!

Reggel 5 órakor keltünk, hogy a 6 órakor pontosan induló vontát ne késsük le. Természetesen volt, aki megtette…

Ahogy a versenyrendező megmondta reggel 7-re szépen felépült a szél és indították is a versenyt.

Az első futamban a többszörös világbajnok Peter Hall alatt elsőként rajtoltunk el lee-ben. Ahogy lennie kell, felszúrtuk, majd szépen a mezőnyt lekeresztezve az élre álltunk és elsőnek vettük a kreutz-bóját egy hosszú jobbcsapásos menet után. Utánunk Farkiék jöttek 50 méterrel lemaradva. A hátszélben megtartottuk a helyünket. Szerencsénkre Farkiék elütötték a lee-bóját, amiért meg is csinálták a jogos 360 fokos fordulót. Ez számunkra újabb 50 méter előnyt eredményezett, amit a második körben meg is tartottunk, így egy befutónyi szakasszal nyertük az első futamot a délies 2Bft-os szélben.

A második futamra valamelyest frissült a szél. Sajnos a rajtnál beragadtunk így a mezőny végéről kellett kitisztázzuk magunkat. Farkiék elsőként fordultak ki és szépen leiskolázták a mezőnyt. Mi a két kör alatt az 5-ik helyig tudtunk felkapaszkodni, ami kis szerencsével akár 3-ik is lehetett volna. Jó érzés volt, hogy a 38 egységet számláló mezőnyön erőből át tudtunk menni vert helyzetből is!

A harmadik futam első rajtját visszalőtték. Szerencsénkre… Sajnos újra előkerült a gyengébbik rajtolási technikánk.

A következő rajt feketezászlós lett. Szépen lúvközépből rajtoltunk, majd elsőnek fordultunk ki a part felé, ahogy a Farkiék nyerték az előző futamot. Jól látszott a cirkáló szakasz közepén, hogy ez a futam is a Világ és az Európa-bajnok egységek közt fog lejátszódni. Egészen az utolsó harmadig mi vezettünk, de akkor elengedtük Farkiék kezét, így a bóját ők vették elsőnek. Hátszélben fokozatosan gyengült a szél, amiben sikerült az élre állni, de sajnos a szél nem tartott ki, így a futamot teljesen jogosan érvénytelenítették. Ezt követően kivontáztunk a partra, ahol mindenkit meleg reggeli várt és az ígéret, hogy délutánra lesz még 2 futamra elegendő szél.

Fél 1-re fel is épült a híres Rosenwind-nek egy gyenge utánzata…

A dél utáni első, sorrendben harmadik futam rajtja szintén feketezászlósra és általános visszahívósra sikeredett. Sajnos többek között Farkiék is kint voltak. Álszentség lenne azt mondani, hogy nem jött jól nekünk a végeredmény szempontjából, hogy Ők és az Ukránok is kint voltak, mivel nem volt kieső 4 futamból, így ők szinte teljesen kiestek a játékból.

Az újra lőtt futamot meggyőző előnnyel nyertük egy teljesen tiszta lúv rajtot követő kifordulás után végig vezetve a mezőny és a bója között az előnyt növelve!

A negyedik futamra sajnos újra legyengült az amúgy sem acélos szél. Újabb lúv rajt (egyéni visszahívóval) jobbra nyitás, jó sebesség egészen az első cirkáló szakasz közepéig, ahol jött egy óriás szélforduló, majd szinte szélleállás, így a bal oldalról 3 hajó megelőzött minket. Szerencsére a hátszélben Kovácsi nagyon jól spinakkerezett, és egy jól időzített halzolással ismét az élre álltunk, majd a második cirkáló szakaszban leléptük a mezőnyt. Az utolsó hátszél nyögvenyelős volt, de szerencsére a szél kitartott és senki nem veszélyeztette az újabb Zipfer Trophy győzelmet és a Monarchia Kupa újra Magyarországra kerülését!

A győzelemnek az értékét tovább növeli, hogy idén Európában nem versenyzett egyszerre ennyi Soling és ilyen erős mezőny!

Köszönjük a szurkolást!

https://dgmtw3im3szoe.cloudfront.net/articles/content/RsrU1a62X7VlakcL/magyar-gyozelem-a-zipfer-trophy---n-solingban-M48dU9.pdf

Augie Diaz – Bruno Prada páros nyerte a Star EB - t Előző

Augie Diaz – Bruno Prada páros nyerte a Star EB - t

Vitorláztál már vulkáni kráterben? Következő

Vitorláztál már vulkáni kráterben?