• Kövess minket!

Nemzetközi

Iain Percy és Anders Ekström nyerte a 2019 – es SSL Final - t

Iain Percy és Anders Ekström nyerte a 2019 – es SSL Final - t

Iain Percy és Anders Ekström nyerte a 2019 – es SSL Final - t

A Star Sailors League Final – t először 2013 – ban rendezték meg, és azóta minden évben a legjobb Star – os vitorlázók és a meghívott VIP vitorlázók küzdenek a 200.000 USD – s fődíjért. A döntőn Berecz Zsombor is vitorlázott már kétszer, egyszer legénységként tavaly pedig már kormányosként. Idén sajnos nem szurkolhatunk neki, mert a Finn VB – re készül. A Star – os nagymenők közül a többszörös győztes Robert Scheidt sem versenyzett Nassau - ban

Az idei versenyen 22 ország 46 versenyzője mérte össze tudását a csodálatos Montagu Bay – ben. Az első napon csodás napsütés és nagyon forgolódó Észak – Nyugati szélben rajtolt az első futam. A rajtot a legjobban a horvát Tonči Stipanović kapta el, de az első pályajelnél már Diego Negri – ék vezettek és innen már nem hibáztak a befutóig. A második helyen 2017 Star Világbajnoka Eivind Melleby érkezett, pár másodperccel mögötte pedig Mateusz Kusznierewicz – ék. A Második futam csak egy általános visszahívás után kezdődött. A rajttól a kétszeres Olimpiai bajnok Iain Percí – ék jöttek el a legjobban a spanyol Roberto Bermúdez de Castro – val. A jelet Percy – ék vették elsőnek, de nem tudták megtartani végig a futamban mer az Új – Zélandi Hamish Pepper nyerte a futamot. Percy – ék lettek a másodikak és a spanyolok a harmadikak. Két futam után Melleby – ék 6 ponttal vezettek, 7 pontja volt az első futamot megnyerő Diego Negri – éknek és 13 ponttal a mezőny legfiatalabb párosa Oskari Muhonen (FIN) és Vitalii Kushnir     (UKR) állt a harmadik helyen.

A második napon Diego Negri – ék begyújtották a rakétákat. Ezen a napon frissebb kondíciók fogadták a mezőnyt, mert a harmadik futam 20 kts – es szélben rajtolt el. Az első kreutz végén még Kusznierewicz – ék vezettek, a futamot Negri – ék nyerték Rohart  ék futottak be másodiknak és Kusznierewicz – ék harmadiknak. A negyedik futamra már kicsit csökkent a szél, ami ekkor már csak 10 – 12 kts volt. Ebben a futamban Iain Percy – ék rajt cél győzelmet arattak, másodiknak futott be Negri és harmadiknak és Hamish Pepper – ék harmadiknak. Az ötödik futamban első körét is Negri – ék vezették végig, de a második kreutzban a Star – os legenda és egyben az idei SSL Final legöregebb versenyzője Paul Cayard ért fel elsőnek és innen már nem hibázott ezzel megnyerve a futamot. Másodiknak Kusznierewicz érkezett, harmadiknak pedig Lorenzo Chiavarini lett Negri – éket megelőzve. Nap végén öt futam után egy kiejtővel Negri – ék álltak az élen 9 pont előnnyel, Kusznierewicz – ék voltak a másodikak a második napi 3,9,2 helyeik után és Paul Cayard a második napi 4,14,1 helyeivel feljött a harmadik helyre.

A harmadik napon az első futam csak két általános visszahívás után tudott elindulni az előző nap délutánjához hasonló 6 – 12 kts – es szélben. Diego Negri – ék begyűjtöttek egy fekete zászlós rajtot emiatt nem folytatták a futamot. Az első kreutz végén Tovar Mirsky - ék vezettek, csakúgy, mint a másik két futamban  is, de ezt a futamot Eric Doyle – ék nyerték a fiatal brazil Snipe Világbajnok Henrique Haddad – ék és Lorenzo Chiavarini – ék előtt. A hetedik futamban a horvát Tonči Stipanović jött el a legjobban a rajttól, de a kreutz végén ismét Mirsky – ék vezettek és ebben a futamban már nyerni is tudtak. Kusznierewicz – ék jöttek be másodiknak és Chiavarini – ék ismét harmadiknak. A nap utolsó futamában ismét Mirsky – éké volt az első kör de a futamot végül Hamish Pepper – ék nyerték, Iain Percy és Xavier Rohart – ék előtt. Nyolc futam után Kusznierewicz – ék vezettek 34 ponttal, őket Melleby követte 45 és Negri – ék 48 ponttal, igaz Iain Percy – éknek is hasonló pontszámuk volt a negyedik helyen.

A negyedik napon nagy volt a nyomás a csapatokon, hogy ki kerül be az első tízbe. Kusznierewicz – ék egyből be is gyűjtöttek egy OCS – t így tudtak pihenni egy kicsit. A kreutz végén Henrique Haddad – ék nak elég tetemes előnyük volt egy szélfordulónak köszönhetően, amit a befutóig meg is tudtak őrizni. Második helyen Chiavarini – ék értek fel a pályajelhez harmadiknak pedig Cayard – ék. Ez a sorrend a befutóban is megmaradt. A tizedik futamban elég sokat gyengült a szél. Ezt a futamot Kusznierewicz – ék nyerték és ezzel egyből a döntőbe kvalifikálták magukat. Negri – ék érkeztek másodiknak, amivel ők is biztos elődöntősök voltak, Melleby – ék pedig a harmadik helyen, így ők a negyeddöntőben folytathatták. Melleby – ék mellett a nyolcas negyeddöntőbe még Chiavarini, Percy, Cayard, Haddad, Rohart, Muhonen és Eric Doyle jutott be.

A negyeddöntőt Chiavarini nyerte, második lett Melleby, harmadik Rohart, negyedik Percy, ötödik pedig Haddad. Így ezzel és Diego Negri – vel kiegészülve meg is volt a hatos elődöntő mezőnye, ahonnan csak három egység jutott tovább Kusznierewicz – ék mellé a döntőbe.

Az elődöntőt Xavier Rohart magabiztosan nyert, második lett Eivind Melleby akinek a második helye szintén nem volt kérdéses, de mögöttük nagy csata volt Negri, Percy és Chiavarini között. A csatát végül az utolsó hátszélben Percy nyert, így ők lettek a negyedik egység a döntőben

Már az elődöntőben sem volt sok szél, de a döntőre mindösszesen 3 – 5 kts maradt. A rajtot a legjobban Iain Percy- ék kapták el. Melleby és Rohart egyből jobbra nyitott, Percy és Kusznierewicz pedig a bal oldalon maradt egy ideig, de nem sokkal ezután ő is jobbra nyitott. A kreutz végén Melleby vezetett, Rohart fordult másodiknak, Percy volt a harmadik és Kusznierewicz a negyedik. Ez a helyzet a hatszél végén sem változott. A második kreutz – ban Iain Percy – ék taktikus vitorlázással feljöttek és elsőnek vették a jelet. Második volt Xavier Rohart, harmadik Melleby és negyedik Kusznierewicz. Az utolsó hátszélben már volt annyi szél, hogy felkerült a free pumping zaszló is. A befutó hátszélben Percy és Rohart a bal míg Melleby inkább a jobb oldalt eröltette. Rohart haulzolt ki előbb a célvonalra majd Percy is. A befutó igen izgalmasra sikerült, Iain Percy - ék 2 másodpercel értek be Roharték és 6 – al Melleby – ék előtt.

 

A verseny honlaja:

www.starsailors.com

www.finals.starsailors.com