Siófok  7.7  •  3.7 kn       

Keszthely  4.9  •  3 kn       

Balatonfüred  7.4  •  3.5 kn       

Balatonboglár  7.6  •  5.9 kn       

Orfű  •  2 kn       

Velencei-tó  6.5  •  3.8 kn       

Tiszafüred  4.1  •  4.4 kn       

Mályi-tó  6.2  •  3.4 kn       

2024. április 20., szombat

Érdi Mári futamgyőzelemmel kezdett Miami- ban

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Érdi Mári futamgyőzelemmel kezdett Miami- ban

Érdi Mári futamgyőzelemmel kezdett Miami- ban

Tegnap már a Laser Radial osztályban is elkezdődtek a küzdelmek Miami- ban, így Érdi Mári is versenyezhetett végre, méghozzá nem is akárhogy hiszen az első futamot egyből megnyerte. Ezután sajnos a másik két futamban már gyengébben ment, így jelenleg a 30. helyen áll a hatvan hajós mezőnyben.

A Laser osztálynak újabb két futamot rendeztek. Ezen a napon Vadnai Benji – nek ment jobban, egy 27 és egy 21. helyet vitorlázott amivel feljött a 30. helyre összetettben. Vadnai Joni kicsit gyengébbeket ment tegnap egy 38. és egy 51. Helyet amivel jelenleg 33. négy futam után.

470 – esben az első napon egy míg tegnap három futamot sikerült rendezni. A Gyapjas testvérek kiegyensúlyozottan 13, 17, 10 helyeket vitorláztak és ezzel összetettben a 17 helyen állank a 37 hajós mezőnyben.

A verseny honlapja:   http://miami.ussailing.org/

Eredmények: https://www.manage2sail.com/en-US/event/271867bf-f41f-4d64-81b4-faea2cd65e80#!/results?classId=afd228b6-62c8-495a-9a89-92a917f5befd

Sailing World Cup  Miami - az első nap után Előző

Sailing World Cup Miami - az első nap után

Újabb forradalmi innováció a Suzukitól: bemutatkozott a DF325A hajómotor Következő

Újabb forradalmi innováció a Suzukitól: bemutatkozott a DF325A hajómotor