Siófok  8.3  •  6.8 kn       

Keszthely  4.9  •  4 kn       

Balatonfüred  •  4.4 kn       

Balatonboglár  8.1  •  7.1 kn       

Orfű  •  2 kn       

Velencei-tó  6.3  •  5.6 kn       

Tiszafüred  3.4  •  5.4 kn       

Mályi-tó  6.4  •  3.5 kn       

2024. április 20., szombat

Cascais Dragon Winter Series 3rd - 4th

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Cascais Dragon Winter Series

Cascais Dragon Winter Series 3rd - 4th

Januárban rendezték Cascaisban a Dragonok 2016 – 2017 - es téli versenysorozatának harmadik versenyét. Sajnos  nem volt magyar indulója a versenynek Kis Szölgyémi Feriék akik az első fordulót megnyerték novemberben, és a decemberi versenyen tízedikek lettek, ezt a fordulót kihagyták. A versenyre ismét népes 28 hajós mezőny érkezett. A három nap alatt összesen hat futamot sikerült vitorlázni. A harmadik fordulóban újonc győzelem született, mert az első két fordulót kihagyó angol Lawrie Smith nyerte a harmadik versenyent.

Hétvégén folytatódott a Dragon – ok Cascais – i téli versenysorozata. Ismét huszonnyolc egység versengett összesen tizenkét nemzetből, és újra volt magyar egység is Kis Szölgyémi Feriék személyében. A három nap alatt összesen csak négy futamot sikerült rendezni. Pénteken az első futamot az előző fordulót megnyerő Lawrie Smith nyerte, második lett az orosz Dimitry Samokhin, harmadik egy német egység lett Pedro Andrade kormányzásával. Szombaton ismét csak egy futamot rendeztek, amit talán meglepetésre a török Josefine nyert Andy Beadsworth kormányzásával, második lett az előző futamot nyerő Monday, harmadik ismét a német Pow – Wow. Vasárnap már két futamot sikerült rendezni így négy futam után hirdettek győztest. Ezen a napon a hazai pályán vitorlázoknak ment jól, mert a harmadik és a negyedik futamot is portugál egység nyerte, az előbbit José Bello, míg a másodikat José Matosa.

A fordulót meglepetésre a török egység nyerte, Andy Beadsworth kormányzásával 4,1,2,5 futameredményekkel. Második lett az előző forduló győztese a brit Lawrie Smith harmadik pedig az orosz Dimitry Samokhin. Kis Szölgyémi Fefiéknek nem ez volt a legjobb fordulója DSQ, 14, 19, DNF futameredménnyekkel végül a 23 helyen zárták a fordulót.   

A Cascaisi téli sorazat öt fordulós, amiből jelenleg négy ment már le. Eddig tizenhárom ország 31 egysége versenyzett a négy fordulóban, és talán az osztály erejét jellemzi, hogy a négy fordulót négy különböző hajó nyerte. A zárófordulót március közepén rendezik majd.

Eredmények:

http://www.cncascais.com/index.php?option=com_rib&view=item&id=982&catid=3&Itemid=157&lang=pt#results

Vendeé Globe Előző

Vendeé Globe

M32 Miami Winter Series 2nd Következő

M32 Miami Winter Series 2nd