Siófok  12.7  •  19.6 kn       

Keszthely  13.9  •  5 kn       

Balatonfüred  12.4  •  19.2 kn       

Balatonboglár  12.7  •  19.8 kn       

Orfű  17  •  9 kn       

Velencei-tó  14  •  16.5 kn       

Tiszafüred  16.1  •  13.6 kn       

Mályi-tó  14.4  •  10.5 kn       

2024. március 28., csütörtök

Beszámoló a Szlovén Melges Bajnokságról!

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Idei szezonunkat a Szlovén Bajnoksággal kezdtük Portorozban, ami egyébként a European Sailing Series első állomása is volt egyben.

Beszámoló a Szlovén Melges Bajnokságról!

A verseny előtt két nappal érkeztünk a helyszínre, ahol az első napot a hajó téli álmából való felkeltésével, illetve egy rövidebb edzéssel kezdtünk ahol a manőverekre koncentráltunk. A második edzésnapunkon már a kikötő által szervezett keretek között, majdnem 15 hajóval együtt vitorláztunk és sok hasznos tapasztalattal gazdagodtunk.

Az első versenynap parti halasztással kezdődött, majd egy kis nyugati bríz beterjedése után a vízre tolódott ki, amint a mezőny kiért a pályára, addigra a szél szinte teljesen megállt és a maradéka is 120 fokokat forgott. Nagyjából három óra várakozás után beterjedt egy stabilnak mondható észak-nyugati 5-6 csomóval, amelyben egy futam el is indult. A rajt pillanatában úgy éreztük, hogy kint vagyunk, ezért visszamentünk, de szerencsénkre a második kreuz bóját már nem érte el senki, annyira leállt a szél, így a futamot lelőtték.

A szombati nap is halasztással indult, majd a délután folyamán az öbölben kialakuló gyenge nyugatiban a rendezőség bravúros munkával négy part közeli futamot bonyolított le. Az első futamban egy cseh csapat szabálytalankodása miatt a rajtunk nem volt jó. A futam egészében csak a mezőny zavart szelében tudtunk vitorlázni és csak a 18. helyen futottunk be.

A következő futamban egy jó közép-lee rajt után kicsit későn tudtunk csak a part felé húzni így az első bójához negyedikként értünk fel, majd ezt a helyünket okos vitorlázással a befutóig meg is őriztük. A harmadik futam rajtja is tiszta volt és a kreuz végén egy rövid balos húzással már mi vezettünk és a befutóig taktikus vitorlázással növeltük is előnyünket. Ezután még a regnáló világbajnok is megtapsolt minket. A szombati utolsó futam rajtját kicsit elnéztük, de az első szakasz végén már a 7. helyen álltunk. Innen az utolsó hátszélben sikerült egy a parttól eltávolodó húzással még két helyet előrelépni. Összetettben tehát a harmadik helyen álltunk és a jó ejtővel pozitív hangulatban zártuk s napot a verseny gálavacsoráján.

A vasárnapi napot ismét halasztással kezdte a rendezőség, majd az első futamot egy pöffös déliben bonyolították le. A rajtunk jól sikerült luvban, majd a pálya jobb közepén vitorlázva kicsit visszaestünk, mert mindkét oldal kicsit becsúszott elénk, így 5-ként értünk fel. A hátszélben egy merész jobbos húzással a lee bójához már másodikként értünk, majd a jobb kaput véve a harmadik bójánál már vezettünk, azonban a hátszélben az ismételten jobb oldal nem jött ki jól és a baloldalról az EFG elment és nagyjából 2 hajóhosszos fórral megnyerte a futamot. A verseny utolsó futamában a rajtban elkövetett hiba után már nem sikerült visszazárkózni a mezőny elejéhez és végül a 10. helyen futottunk be.

Összetettben végül harmadikak lettünk és figyelembe véve azt, hogy csak a tavalyi VB első és második helyezettje vert meg minket, ez egy jó szezon kezdet volt a számunkra.

Takácsy Kristóf (FGF Sailing Team)

Nem lassít az olimpiai kvótás Berecz Előző

Nem lassít az olimpiai kvótás Berecz

Kiváló magyar szereplés Következő

Kiváló magyar szereplés