• Kövess minket!

Nemzetközi

Berecz Zsombor visszavette a sárga trikót

Berecz Zsombor visszavette a sárga trikót

Berecz Zsombor visszavette a sárga trikót

Három futamot teljesített az enoshimai előolimpia mezőnyei, Berecz Zsombor megint nyert egyet, és visszavette az első helyet. Érdi Mári futott egy 2. helyet és az összetettben egyelőre a harmadik.

"Ma három brutális futamunk volt, mind fizikailag, mind mentálisan kiszívott ez a nap. Partról fújó szél volt, iszonyatosan pöffös, forgolódós, talán a füredi észak-nyugatihoz tudnám hasonlítani a legjobban – érzékeltette Berecz Zsombor a hétfői versenynap kihívásait. E körülmények között nyert egy futamot, elért egy második, valamint egy 8. helyet.

A nap végére így visszavette a sárga trikót az angol Giles Scottól, akivel 9 pont az előnye 6 futam után. A harmadik helyen a holland Heiner áll 5 ponttal Scott mögött. „Az eredmény szempontjából összességében nagyon jó volt nekem, jól megy a hajóm, jó a sebességem és nem csinálok nagy hibákat a többiekhez képest, úgyhogy jó irányba haladunk."

A hétfőt a Laser Radial mezőny összetett első helyén kezdő Érdi Mári 32., 9. és 2. futameredményekkel zárta a napot. Ezek nyomán az összetett 3. helyén áll, vezet a belga világbajnok Emma Plasschaert, mögötte a kanadai Sarah Douglas, majd Mári következik.

„A part felől fújó 7-14 csomós nagyon forgolódó és kiszámíthatatlan szélben az volt a célom, hogy jól rajtoljak és menjek a mezőnnyel. A terve első fele sikerült, de az első futamban beszorultam a két oldal közé és ezért már elég hátul voltam a futam elejétől. A másik két futamban a jó rajtok után  sikerült menni a mezőnnyel és jó döntéseket is hoztam.”

Pár pozíciót veszített az összetettben hétfőn Vadnai Benjamin, aki 7., 31. és 29. helyeken végzett. „Lassan ment balról jobbra a 13-16 csomós szél. A rajtjaim tiszták voltak, de annyit elment a szél hogy nagy távolságok lettek a hajók között és annak ellenére sem nem tudtam feljönni, hogy a sebességem egész nap nagyon jó volt.” Vezet a svéd Stalheim az új-zélandi Meech és a két ausztrál, Wearn és Burton előtt, Benjamin jelenleg a 19. helyen áll.

A férfi 470-esek is három futamot mentek hétfőn, Gyapjasék 16., 11. és 21. helyeken értek célba. Az összetett listán ezzel veszítettek pár helyet, hat futam után a 20. pozícióban tartózkodnak. A mezőny elején az ausztrál Belcher-Ryan, a spanyol Xammar-Rodriguez és a svéd Dahlberg-Bergström csapatok állnak, az élmezőny szoros, az első három hajó hat ponton belül tartózkodik.

részletes ereményeket itt lehet nézni.