Siófok  11.6  •  10 kn       

Keszthely  10.9  •  5 kn       

Balatonfüred  11.9  •  7.8 kn       

Balatonboglár  11.1  •  9.8 kn       

Orfű  10  •  2 kn       

Velencei-tó  9.6  •  9.7 kn       

Tiszafüred  10.6  •  6 kn       

Mályi-tó  10.1  •  7.1 kn       

2024. április 20., szombat

Berecz Zsobi futamgyőzelme után jelenleg harmadik

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Rió negyedik versenynap

Berecz Zsobi futamgyőzelme után jelenleg harmadik

A mai napon a magyar érdekeltségű osztályokban Érdi Mári és Vadnai Benji pihennek, de másik három vitorlás olimpikonunknak rendeztek futamot, illetve a tegnap rajtoló 470 – es és Nacra 17 –es osztályokban is volt futam.

Finn:

A finnesek ötödik futamát sem a gyenge szél jellemezte, mert a mezőny 22 csomós szélben rajtolt. Zsombi másodiknak ért fel az első jelhez a brazil Zarif mögött és a sorrend hátszélben sem változott. A második cirkálószakasz végén vette át a vezetést és a hátszél végére már fél perc előnnyel érkezett, amit a befutóig meg is őrzött. Második lett a brazil Zarif, harmadik a finn Nirkko. A mai második utamban Zsombi végig a hetedik helyen vitorlázott és futott is célba, de ezzel összetettben feljött a HARMADIK helyre. A futamot az összetett éllovas Giles Scott nyerte, második az amerikai Paine, harmadik pedig az Új – Zélandi Josh Junior.   

RSX férfi:

A mai első futamot a német Wilhelm Toni nyerte, második Nick Dempsey, harmadiknak pedig az orosz Oberemko érkezett. Gádorfalvi Áron huszonötödik helyen ért célba. A nyolcadik futamot a holland Rijsselberghe nyerte, aki ezzel már vezet a brit Dempsey előtt. Második lett a lengyel Myszka és ebben a futamban is Oberemko lett a harmadik. Az utolsó futamot is behúzta a holland fiatalember így már nyolc pont előnye Dempseyvel szemben. Második lett a dán Fleischer harmadik az olasz Camboni. Gádorfalvi Áron huszonhatodik lett a futamban így összetettben jelenleg a huszonnyolcadik helyen várja a folytatást.  

RSX női:

A női RSX hetedik futamát ismét az olasz Tartaglini nyerte, aki így már eddig hétből négy futamgyőzelmet szerzett eddig. Második lett Mayaan Davidovic, harmadik helyen pedig a brit Bryony Shaw érkezett. Cholnoky Sára végül a tizenharmadiknak futott be, de az első kör végén még harmadik helyen vitorlázott. A mai második futamot a hazai pályán versenyző Freitas, második lett a spanyol Alabau, harmadik a finn Petaja. Cholnoky Sára megint jól kezdett az első jelet negyediknek vette végül a huszonkettedik helyen ért célba. A mai utolsó futamot a spanyol Alabau nyerte, második a brit Bryony Shaw és harmadik lett a brazil Freitas. Az élen nem történt változás vezet az olasz Tartaglini, második a francia Picon, harmadik az orosz Elfutina. Cholnoky Sára az utolsó futamban huszonötödik lett és jelenleg a huszonkettedik helyen áll összetettben. 

Eredmények:

http://www.sailing.org/olympics/rio2016/results_centre.php

Vitorlás olimpikonjaink tegnapi nyilatkozati Előző

Vitorlás olimpikonjaink tegnapi nyilatkozati

Vadnai Jonatán újabb futamgyőzelemmel második Kiel - ben Következő

Vadnai Jonatán újabb futamgyőzelemmel második Kiel - ben