Siófok  16  •  17.4 kn       

Keszthely  15.9  •  12 kn       

Balatonfüred  15.7  •  17.4 kn       

Balatonboglár  16.1  •  19.1 kn       

Orfű  15  •  10 kn       

Velencei-tó  15.8  •  10.1 kn       

Tiszafüred  15.5  •  10.5 kn       

Mályi-tó  16  •  9 kn       

2024. március 29., péntek

A Quantum nyerte a TP52 SuperSeries első Sibenik – i fordulóját

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A Quantum nyerte a TP52 SuperSeries első Sibenik – i fordulóját

A Quantum nyerte a TP52 SuperSeries első Sibenik – i fordulóját

Az idei szezont már sokan várták a TP52 Superseries – ben, mert sok a Kupára készülő csapat használja felkészülésnek ezt az osztályt. Az első versenyt Horvátországban Sibenik városában rendezték május 23 és 27 között. Erre a  versenyre tizenkét hajó nevezett, amiből kilenc csapat új hajóval vágott neki az idei szezonnak. Az idei Series – ben két új csapat is debütált, méghozzá a Luna Rossa, aki ugyan korábban a MedCup – on már vitorlázott, de a Series – ben még nem, illetve a Phoenix ahol a Kupa győztes Ed Braid volt a taktikus. Visszatért a sorozatba a kétszeres olimpikon Eduardo de Sousa Ramos is ahol az ötszörös olimpiai érmes Robert Scheidt diktálja majd a taktikát. Az idei sorozatban két America’s Cup kihívó is részt vesz, amiből az egyik az előbb már említett Luna Rossa, a másik pedig az American Magic, vagy ahogy eddig jobban ismertük a Quantum Racing csapata Terry Hutchinson – al. A csapatok nem hagyták ki azt a lehetőséget sem, hogy erősítsenek a helyi vitorlázó sztárokkal, ennek fényében az Azzurra csapat a Rio – ban 470 – esben aranyérmes Sime Fantela - val, a Sled pedig Igor Marenic – el erősített.

A SuperSeries lebonyolítása nem változott maradt az egy szezonban lebonyolított öt verseny, amely májustól szeptemberig tart és amiből az egyik verseny az osztály Világbajnoksága lesz, aminek idén a Portugál Cascais ad majd otthont.

A rendezők tíz futam lebonyolítását tervezték. Az első futamot szerdán rendezték. Ezt a Platoon nyerte második lett a Brazil Onda, harmadik pedig az Azzurra. A második futamot a Quantum húzta be és az első futamban elért negyedik helyével nap végén vezette a mezőnyt. Második lett a Gladiátor, harmadik pedig a Sled. A Platoon futott be negyediknek, így pontazonossággal a Quantummal ő állt a második helyen nap végén. Két futam után az Onda volt a harmadik, aki a második futamban hetedik lett.

Csütörtökön nem pályaverseny szerepelt a programban. Ezt a futamot a Sled nyerte második lett a Paprec, harmadik a Platoon. Az élmezőnyből a Quantum egy nyolcadik helyet az Onda pedig egy ötödiket gyűjtött. Nap végén a Platoon vezetett második volt a Quantum, harmadik pedig az Onda.

Pénteken két futamot sikerült rendezni. Az elsőt megint a Quantum nyerte, második lett az Allegre, harmadik az Onda. Ahhoz képest, hogy az Onda csak tanulószezonként említette ezt a szezonját nem kezdték rosszul az idényt. A második futamot kicsit meglepetésre a Paprec nyerte, második lett az Azzurra, harmadik a Sled, a Quantum pedig a negyedik helyen futott be.

Szombaton ismét két futamot vitorlázott a mezőny. Ezt a napot ismét futamgyőzelemmel kezdte a Quantum, akit a Sled és a Platon követett a befutónál. A második futamot a Provezza nyerte, ismét második lett a Sled és harmadik a Quantum, akinek így nap végére már kilenc pont előnye volt a második helyen álló Sled – el szemben. Nap végén harmadik helyen a Platoon állt két pontall lemaradva a Sled – től.

Vasárnapra már csak egy futam maradt amit a Platoon nyert, második lett a Phoenix, harmadik pedig a Luna Rossa. A Quantum egy hetedik helyet ment ezen a napon, de ezzel is öt ponttal nyerte a versenyt. A Platoon a futamgyőzelmének és a Sled utolsó futamban vitorlázott 10. helyével másodikként végzett összetettben. Összetett harmadik helyen végül a Sled végzett.

A sorozat következő állomása szintén Horvátországban lesz majd Zadarban.

A verseny honlapja:

www.52superseries.com

Eredmények:

http://www.52superseries.com/events/2018/eu/sibenik-52-super-series-sailing-week/

Orosz győzelem a Dragon EB-t felvezető Sonnenschein Kupán Előző

Orosz győzelem a Dragon EB-t felvezető Sonnenschein Kupán

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a Dragon Európa-bajnokság Balatonfüreden Következő

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a Dragon Európa-bajnokság Balatonfüreden