• Kövess minket!

Nemzetközi

A Brunel nyerte a Volvo Ocean Race tizedik szakaszát

A Brunel nyerte a Volvo Ocean Race tizedik szakaszát

A Brunel nyerte a Volvo Ocean Race tizedik szakaszát

Kilenc szakasz után a Dongfeng vezette a Volvo Ocean Race - en, de mindössze egy ponttal és ahogy az már ezen a versenyen elő is fordult az egy pont igen csekély ahhoz hogy valaki az élen maradjon. A verseny kezdetén párosversenynek nézett ki a VOR győzelem sorsa, de kilenc szakasz után ez már tisztán látszik, hogy háromhajós csata lesz, hiszen a Brunel – nek a Mapfre – hoz képest kettő, a vezető Dongfeng – hez képest csak három pont lemaradása volt.

A tízedik szakasz Cardiff – tól Göteborg - ig ismét izgalmasra sikerült. Cardiff – ból a Mapfre vezette ki a csapatot, majd a Dongfeng állt az élre és egészen Irország nyugati partjáig ők vezettek. Itt hol az Akzonobel, hol a Brunel állt az élre, majd az észak felé vezető úton ismét a Mapfre került előre, és innen már nem nagyon adta ki a vezetést a kezéből. Legalább is Norvégiáig nem, de a befutó előtt nagyjából 230 tmf – re a Brunel – nek sikerült legyalogolnia a spanyolokat, igaz nem mérföldekkel, de a Mapfre előtt vitorláztak. Ezt a nem nagy előnyt a befutóig is sikerült megtartani a holland hajónak, így egy újabb szakaszgyőzelmet könyvelhettek el. Jelenleg az összetett versenyben a Mapfre áll az élen, mert pontazonosság esetén a kikötői futameredmények döntenek, ahol a Mapfre ál jobban. Másodiknak futott be a Mapfre, harmadik lett az AkzoNobel. A Dongfeng érkezett negyediknek akik így az elsőről a harmadik helyre csúsztak vissza összetettben, de csak egy pont a hátrányuk, így az utolsó szakaszon még minden megtörténhet. A Volvo Ocean Race - ek történetében ez lesz a legszorosabb befutó, amikor az utolsó szakaszon három hajó között dől majd el ki nyeri a trófeát. 

A verseny honlapja:

http://www.volvooceanrace.com

Eredmények:

https://www.volvooceanrace.com/en/scoreboard.html