Siófok  9.4  •  8.5 kn       

Keszthely  10.9  •  7 kn       

Balatonfüred  9.1  •  7 kn       

Balatonboglár  9.6  •  7.2 kn       

Orfű  10  •  8 kn       

Velencei-tó  11.1  •  10.2 kn       

Tiszafüred  5.1  •  7.1 kn       

Mályi-tó  7.9  •  5.9 kn       

2024. április 19., péntek

Magyar siker az első napon Rogoznicában.

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

2020.01.17-én pénteken tíz Magyar versenyző nevezett az idei versenyen.

Magyar siker az első napon Rogoznicában.

Délelőtt az eddigiekhez hasonlóan a túraversennyel indult a kűzdelem. Kis szélben (mint sokszor eddig) rajtolt a mezőny. A pályát lerövíditették, így nem kellett a félszigetet megkerülni, hanem a kijelölt helyen véget ért az első szakasz, melyen ifj Csóka László ért be elsőnek, harmadiknak Forrai Csaba és negyedigként Kiss Miklós. A második szakaszt, amelyet az előző iránnyal ellentétesen kellett teljesíteni Boris Bakotic nyerte, míg másodiknak ifj Csóka László érkezett a célba, ezzel Ifj Csóka megnyerte a tútaversenyt. A további eredményekről eddig nincs tudomásom.

Délután elkezdődtek a pályaverseny futamai is, melyekből a nap folyamán négyet teljesítettek a résztvevők. A nap végi részeredmény itt található. Képek.

Jó szelet!

Csóka László

Új szelek járnak. Előző

Új szelek járnak.

Rogoznicai beszámoló Következő

Rogoznicai beszámoló