Siófok  15.5  •  21.4 kn       

Keszthely  15.9  •  16 kn       

Balatonfüred  15.2  •  21.2 kn       

Balatonboglár  15.5  •  19.3 kn       

Orfű  16  •  11 kn       

Velencei-tó  16.8  •  20 kn       

Tiszafüred  14.3  •  16.8 kn       

Mályi-tó  13.5  •  14.9 kn       

2024. március 28., csütörtök

Közmű és Épületgépész Kupa nyolcadszor

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Idén is a szokásos időpontban, szeptember első hétvégéjén kerül sor a VIII. Grundfos Közmű és Épületgépész Kupára Balatonkenesén, a rendezvénynek zsinórban harmadszor otthont adó BFYC kikötőjében.

Közmű és Épületgépész Kupa nyolcadszor

A verseny megalapítása óta eltelt időszakban a regatta kétségtelenül a víz-, gáz-, villamos- és hulladékhasznosítási ágazatokban, valamint az épületgépész szektorban működő cégek egyik legnépszerűbb társasági eseményévé vált. 

A maga nyolcéves múltjával a verseny igen illusztris társaságba került a Balatoni üzleti regatták körében, hiszen kevés szakma dicsekedhet olyan gazdag történelemmel és hagyományokkal, mint a Közmű Kupa. A 2006-ban útjára indult sport- és társasági esemény a kezdetektől fogva elnyerte a szakma tetszését és évről-évre egyre előkelőbb helyet vívott ki az érintett cégek esemény-naptárában. 

A késő nyári vitorlásversenyre minden évben több tucat cég, iroda adja le jelentkezését, hiszen ez egyike azon kevés alkalmaknak az év során, amikor a szakmabeliek nem csak egy izgalmas versenyen mérhetik össze tudásukat, de a délutáni, kora esti társasági programok a kötetlen beszélgetésekre, kapcsolatépítésre és ápolásra is lehetőséget adnak. 

2010-ben csatlakozott a Közmű Kupához a Magyar Épületgépészek Szövetsége, tovább bővítve a versenyben érdekelt szektorok körét. Az együttműködés sikert hozott, hiszen az elmúlt években egyre nagyobb számban állnak rajthoz épületgépész csapatok is, míg a Szövetség által szervezett pénteki szakmai nap is állandó programeleme lett a hétvégének. 

„A Magyar Épületgépészek Szövetsége szívesen támogatja és esetenként meg is szervezi az épületgépész kollégák sport és szabadidős programjait. A korábbi évek tapasztalatai alapján idén is színes, mozgalmas, jó hangulatú versenyt és kísérő programokat várunk, illetve a vitorlázást kedvelő épületgépész kollégák részéről tovább növekvő érdeklődést. A verseny felvezetéseként péntekre idén is színvonalas szakmai fórumot szervezünk tagjaink számára” – mondta az idei éves előkészületekről, Bozsó Béla, a Szövetség ügyvezetője. 

Hogy mit is jelent az érintett szektor cégei számára a Közmű és Épületgépész Kupa, azt talán Rozsnyay Kálmán a verseny megálmodója és egyben egyik főszervezője foglalja össze: 
„Nehéz idők járnak a közmű szektorban, és az építőiparban is. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a rohanó hétköznapokban is érdemes megállni, kikapcsolni a projektek, ajánlatok forgatagából és remélhetőleg jó szélben, az adrenalin szintet növelve versenybe szállni. Délután, este a parton egy pohár bor mellett ismerősökkel, akiket az elmúlt 7 évben már a Közmű Kupákon megismertünk, kellemesen elbeszélgethetünk, felidézve a korábbi eseményeket, illetve az elmúlt év történéseit. Talán új üzleti kapcsolat kiépítésére is lehetőség adódik a fehér asztal mellett.  Akinek nincs ideje megállni, beszélgetni, az nem érti az életet. Merjünk időt szakítani e testet, lelket felfrissítő találkozásra, Kenesén, a Közmű Kupán!” 

A Grundfos idén is névadóként állt a verseny mellé
Nemcsak a helyszín változatlan, de a verseny névadó támogatója is, amely idén is a Grundfos Hungária. A cég kapcsolata a Kupával a kezdetekre nyúlik vissza, hiszen az első évtől kezdve képviseltették magukat a mezőnyben hajókkal, és idén harmadik alkalommal döntöttek a rendezvény támogatása mellett. 

„Magyarország egyik legnagyobb gyártóvállalataként fontosnak tartjuk, hogy olyan sportágakat is támogassunk, melyek könnyen kapcsolhatók az általunk gyártott termékekhez. Egyik ilyen támogatott sportágunk a vitorlázás. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén immár harmadik alkalommal támogathatjuk a Grundfos Közmű és Épületgépész Kupát" - nyilatkozta az együttműködésről Jánvári József, Area Managing Director a Grundfos képviseletében. 

A Grundfos azonban a hagyományokhoz hűen idén sem csak névben áll a rendezvény mögé, előreláthatóan négy hajóval a Kupa elhódításáért is harcba száll majd. 

Eseménydús hétvége
A háromnapos rendezvény programja már pénteken a kora délutáni órákban kezdetét veszi a Magyar Épületgépészek Szövetsége által szervezett szakmai programokkal, illetve a kora esti órákban megkezdődik a nevezés és regisztráció is a hétvégi versenyre. 

Szombaton reggel már a vízi programoké a főszerep, a reggeli nevezések és kormányos értekezlet után, 11 órakor rajtol el a várhatóan idén is népes mezőny, hogy a hagyományos szombati túraverseny távját teljesítse. A befutót követően parti programokkal, kóstolókkal pihenhetik ki a verseny fáradalmait a résztvevők, majd a kora esti órákban kerül sor az ünnepélyes díjátadóra és a vacsorára. A szombat esti hangulatról az idei évben Bakóczy Kálmán gondoskodik, aki színvonalas élő zenés előadással zárja a középső napot. 

Ezzel természetesen még nem ért véget a hétvége programja, hiszen ahogy az már a Közmű és Épületgépész Kupán megszokottá vált, vasárnap két – a szombati versenytől külön értékelt – pályafutammal és annak eredményhirdetésével zárul az idei program. 

Visszatérő résztvevők
A versenyt megelőzően eddig két tucat csapat adta le előnevesét a versenyre, így a szervezők idén is népes mezőnyre számítanak. Az indulók listáját böngészve több ismerős névvel is találkozhatunk, hiszen több csapat a korábbi években is rendszeres indulója volt a versenynek. Így idén sem számít meglepetésnek, hogy rajthoz állnak a FGF, ACO, Főgáz egységei, de a Sysartist, HGD csapatai sem számítanak újoncnak a mezőnyben. A Közmű és Épületgépész Kupát az elmúlt négy esztendőben háromszor is a Sponsi hódította el, legutóbb éppen tavaly, a Grundfos színeiben. Az ismétlésre minden esélye megvan Király Zsolt csapatának, akik idén is rajthoz állnak a versenyen. 

A parton is zajlik majd az élet
Természetesen a parton maradt családtagok és barátok sem unatkoznak majd, hiszen a parton is érdekes programok és kiállítók várják majd a látogatókat. Az autóipar újdonságaira fogékonyak betekintést kaphatnak az Infinitivel kapcsolatos újdonságokba, a legújabb vitorlás ruházati trendeket pedig a D.A.D. Sportswear mutatja be, amelyekhez akár a Belle Nautic ruházati kiegészítői közül is válogathatnak az érdeklődők. 

Délután a Polgár Pince borkóstolóval fogadja a partra érkező mezőnyt és kísérőit, a kávérajongók pedig a Nespresso kínálatával ismerkedhetnek egész nap. 

A verseny honlapja
Nevezés

Hétvégén Szigliget fogadja a Yardstick Trophy mezőnyét Előző

Hétvégén Szigliget fogadja a Yardstick Trophy mezőnyét

"Baranya vitorlázásáért" díjazottai 2013-ban Következő

"Baranya vitorlázásáért" díjazottai 2013-ban