Siófok  7.5  •  4.1 kn       

Keszthely  5.9  •  5 kn       

Balatonfüred  7.1  •  3.5 kn       

Balatonboglár  6.1  •  4.9 kn       

Orfű  •  0 kn       

Velencei-tó  5.5  •  5.6 kn       

Tiszafüred  •  10 kn       

Mályi-tó  •  10.1 kn       

2024. március 29., péntek

Fonyódi finálé

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A regatták történetében először Fonyód látta vendégül a Balatoni Hajózási Zrt. népszerű sorozatának résztvevőit az idei utolsó megmérettetés alkalmával.

Fonyódi finálé

Óriási érdeklődés és talán még nagyobb készülődés jellemezte a fonyódi finálét. Ahogy az elmúlt évek során megszokhattuk a rendezvény házigazdája Nagy Viktória szervezte, koordinálta a meghirdetett program szerinti eseményeket. A vízen, Dániel Gábor és gyakorlott stábja a tőlük megszokott precizitással korrekt versenykörülményeket biztosítottak a nagy létszámban megjelent regatta résztvevők számára. A pénteki munkaszüneti napra időzített verseny sok vitorlázót csábított Fonyódra, ráadásul a verseny illeszkedett a város négynapos ünnepségéhez, ami a parti programok sokaságát garantálta. Kora reggel indult a versenynap és egészen késő estig biztosított szórakozást a kitartó sporttársak számára. A nevezés, a kormányos értekezlet, majd a polgármesteri és vezérigazgatói beszédek után, tíz óra körül kezdtek a hajók kiszivárogni a fonyódi kikötő forgalmas csatornáján. Szuper vitorlázóidőben, 11 órakor rajtolt a mezőny Fonyódról és kezdett krajcolni az Ábrahámhegy előtt elhelyezett első pályajel felé. Még a lee rajtosok is egy takkal tudták venni az első bóját, ami után szinte tiszta hátszélben hajóztak a badacsonyi kikötő előtt elhelyezett második pályajel irányába.

Badacsonyból Fonyódra szintén egy hosszú, egytakkos krajc következett a befutóig. Óriási taktikai képzettséget nem igényelt az idei utolsó regattás túraverseny, viszont a két hosszú krajcban lehetett gyakorolni a hullámos vízen való hajóvezetést. A mezőny első fele mondhatta csak szerencsésnek magát tekintve, hogy a szél mindössze két órán át tartott ki, délután egy órakor szinte teljesen elzárták a szélcsapot. A lassabb hajók megszenvedték az utolsó krajcot, de a mezőny jelentős része, limitidő előtt teljesítette a nem túl nagy távot.

A versenysorozat záró futamán 59 hajó vett részt három yardstick osztályban. Yardstick I-ben 13-an, a II-ben 28-an és a YS III-ban 18-an voltak. A felsőházban egyértelműen a 11mOD hajók domináltak. A győzelmet, a Tihanyból érkező Obsession vívta ki magának, megelőzve az ifj. Mucsi László kormányozta fonyódi Fortély csapatát. Az alsóörsi Széltolónak most meg kellett elégednie a bronzérmeket jelentő harmadik hellyel. Az előnyszám rendszer legnépesebb kategóriájában a fantomsebességű FPC és Dolphin csata alakult ki, melyet végül a Nagykovácsi Tibor kormányozta Macska nevű Dolphin 26-os nyert meg. Harmadikként a Pacsirta futott be kihasználva a hazai pálya előnyét. Yardstick III-ban a Lengyel hajóépítés egyik csodafegyvere a Sportina 682 típus nyert, egészen pontosan a Hablaty nevű balatonlellei hajó. Második a fonyódi Patience, míg harmadik a földvári Süvölvény lett.

A regatta érdekessége volt a Raffica és a Lisa szereplése, egymással folytatott küzdelme, ami gyakorlatilag nem volt más, mint egy remek edzési lehetőség a közelgő Garda-tavi 65. Centomigliára. Ennek apropóján a két egymással versenyző hajó kétszer teljesítette a kitűzött pályát, majd a Raffica Füred, a Lisa Keszthely felé elhagyta a helyszínt.

Az idén 50 éves Port Lacaj ünnepi regattájává avanzsált a fonyódi finálé és ebből az alkalomból kivonult a 25-ös jolle flotta apraja nagyja. Tatus, Hobó, Dáridó, Zigóta, Vöcsök, Lázadó, Irdatlan és Gonosz mind rajthoz álltak eme díszes napon, hogy tiszteletüket tegyék Vitéz Solti László, Port Lacaj alapító emléke előtt. A legendás svertes hajók versenyében még a tapasztalat diadalmaskodott a fiatalos hév felett, Martin (Tatus) és Kenéz (Hobó) urak legyűrték a fiatal trónkövetelő sporttársukat Németh Dávidot, aki a gyönyörűen felújított Dáridót kormányozta a harmadik helyre.

Természetesen egy ilyen ünnepi regattáról nem hiányozhatnak a modellvitorlázók, akik most első ízben kaptak meghívást a Bahart-tól, melyet örömmel el is fogadtak. Az RC vitorlázók Micro Magic hajóosztályban versenyeztek, A és B csoportokra osztva, összesen 18-an. A kora délután leálló szél miatt mindösszesen öt futamot sikerült teljesíteniük a legkisebb hajóosztály versenyzőinek, melyek alapján a győzelmet ifj. Csóka László szerezte meg a kitűnően vitorlázó Kanozsai Zoltán előtt. Kiss Miklós két futamgyőzelemmel csak a harmadik helyet tudta elfoglalni, ebből is látszik milyen szoros küzdelem volt a távirányításúak között is.

Az előzetes félelmek ellenére Fonyód jó választásnak bizonyult, jól szervezett és jó hangulatú versenyt rendezett a Bahart az önkormányzat közreműködésével. Érdemes olykor ellátogatni a nyugati medence egy-egy messzinek tűnő szegletébe, hiszen ezeken a helyeken is van vitorlásélet és a fejlődés üteménél csak a lelkesedés nagyobb.

Eredmények

Képek

Újra együtt Előző

Újra együtt

2-2 futammal érvényesek a versenyek Következő

2-2 futammal érvényesek a versenyek