Siófok  12.7  •  2.9 kn       

Keszthely  13.9  •  7 kn       

Balatonfüred  12.4  •  5.2 kn       

Balatonboglár  12.6  •  1.6 kn       

Orfű  13  •  4 kn       

Velencei-tó  12.6  •  7.9 kn       

Tiszafüred  14.4  •  4.8 kn       

Mályi-tó  11.8  •  7 kn       

2024. április 19., péntek

Érvényes a bajnokság

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Az Ötvenes Cirkálóknál kitűnő hangulat volt parton és vízen egyaránt.

Érvényes a bajnokság

Szeptember 6.  -  A Balatonfűzfőn rendezett Ötvenes Flottabajnokság 10 hajóegység részvételével, 6 futam teljesítésével befejeződött.

Az utolsó napon reggel az időjárás jelentéssel teljesen ellentétesen napsütés és 3-4-es délnyugati szél fogadta a versenyzőket. A 10 órás rajtot követően nagy küzdelmet folytatott az első három helyen álló egység. Az Indián rögtön az elején élre állt és rajt cél győzelmet aratott. A Partiszél és a Fortuna nagy küzdelmet vívott de az első hely sorsába nem tudtak beleszólni. A második futam a már beharangozott 5-6-os északnyugati szélben folyt. Ebben a futamban a Partiszél tökéletes rajtot követően rajt cél győzelmet aratott.

A verseny teljes ideje alatt nagyon jó hangulat és baráti légkör uralkodott. Ezt erősítette a péntek esti közös vacsora az azt követő értékelő beszélgetésekkel.

Egy kiesővel számolva a végeredmény

1.) Partiszél
2.) Indián
3.) Fortuna

Az első három hajóegység minden tagja a Furtinox által készített egyedi díjat vehetett át.

Letöltés:
50-es flottabajnokság 2015_VEGEREDMENY.pdf

50-es flottabajnokság 4 futam után Előző

50-es flottabajnokság 4 futam után

Rég volt ilyen sikeres Balatoni Hajókiállítás Következő

Rég volt ilyen sikeres Balatoni Hajókiállítás