• Kövess minket!

Hazai

Specialized Kupa 2018 beszámolója

Specialized Kupa 2018 beszámolója

Specialized Kupa 2018 beszámolója

A házigazda Laguna Yacht Club és a versenyrendező BS Fűzfő Vitorlás Klub 2018.10.12-14 között rendezte az Optimist hajóosztály idei utolsó ranglista versenyét Balatonfűzfőn.

Tavaly a hideg és a nagy szél miatt kellett halasztani, idénre azonban az időjósok szeptember elejét idéző enyhe napokat ígértek, kevés széllel.

Péntek reggelig 104 nevezés érkezett, így a reggeli edzői megbeszélés után a Versenyutasításnak megfelelően sárga és kék csoportra osztva várta a mezőny a vízre indulást. Az első versenynapon erre nem került sor, tekintve, hogy egész nap tükörsima volt a Fűzfői-Öböl.

A gyerekek szerencsére jól elfoglalták magukat a telepen – foci, hinta, röplabdázás, társasjáték, és néhányan tanultak is. Nevezéskor az összes versenyző kapott egy két csúszásra beváltható Balatoni Bob kupont, ami szintén hasznosnak bizonyult.

A 15:45-kor kezdődő Virsli party után hamar kiürült a kikötő. Szombaton 8:30 körül még látszott némi remény a szélre, de hamar felszívódott sajnos. A rendezők rendszeresen mérték a szelet az öbölben, de végül ezen a napon sem alakult ki versenyzéshez megfelelő szél. A nap végén Spagetti partyn vettek részt a versenyzők és edzőik, és várakozással teli indult mindenki haza. Vasárnap stabilnak tűnő 6,5 csomó körüli átlagos szélerő birtokában indult vízre a mezőny. Ahogy az lenni szokott, mire a 10 órás rajtig eljutottunk, elhalt a szél.

A következő több, mint 2 órában vízen halasztottunk, mindenki tudta, hogy csak akkor van esélyünk futamokra, ha „ugrásra készen” várakozunk. 12:30 körül aztán végre elkezdett fújni a délkeleti. Az első futam rajtja mindkettő csoportnak sikerült, így végre behúztunk egy futamot. A második rajtnál már kicsit szigorúbb volt a helyzet, de végül sikerült elrajtolni a csoportoknak, így két futam alapján alakult ki a végeredmény.

Eredmények:

http://compassmagazin.hu/images/2018.10/Specialized_Kupa_2018_v%C3%A9geredm%C3%A9ny.pdf

A helyezettek az érmek és kupák mellett Intersport Síaréna Eplény napijegyet nyertek.  

Köszönet támogatóinknak a verseny megrendezéséhez nyújtott segítségért:

Magyar Vitorlás Szövetség, Laguna Yacht Club, Balatoni Bob, Intersport Síaréna Eplény, Festina, Specialized

Videót és fotókat készítette:

Ladányi János

Jövőre találkozunk, addig is jó szelet mindenkinek!

Mohos Gábor

versenyvezető