Siófok  13.9  •  3.5 kn       

Keszthely  12.9  •  5 kn       

Balatonfüred  13.5  •  7 kn       

Balatonboglár  14.1  •  3 kn       

Orfű  12  •  5 kn       

Velencei-tó  14.6  •  5.3 kn       

Tiszafüred  11.8  •  1.9 kn       

Mályi-tó  9.6  •  6.2 kn       

2024. április 19., péntek

Nyugdíjba ment a Bahart volt vezérigazgatója!

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Lengyel Róbert Siófok város polgármestere közösségi oldalán méltatta a nyugdíjba vonuló dr. Horváth Gyulát, a BH Zrt. korábbi vezérigazgatóját.

Nyugdíjba ment a Bahart volt vezérigazgatója!

Távozott egy „öreg hajós” a hivatalunkból.

Annak az embernek a szakmai pályafutása, akiről most írok önöknek, nektek, 1971-ben kezdődött annál a cégnél, amelynél aktív munkás élete meghatározó részét ledolgozta. Mindösszesen 42 évet! Annál az állami, majd önkormányzati tulajdonú hajózási cégnél, ahol matrózként indulva, a ranglétrát teljes hosszában végig járva, szakmai és emberi megbecsülést vívott ki. Ahol sokaknak példát és irányt mutatott és ahol a csúcsra jutott. A maga erejéből és szakemberként. A személy DR. HORVÁTH GYULA, a BAHART volt vezérigazgatója. Bizonyos szempontból az ő története olyan igazi „mai” történet. Nincs velünk, tehát ellenünk. Nem adja a nevét számára kétes dolgokhoz, nem kellően lojális a rendszerhez, neki első a szakmaiság és nem a szolgaság, tehát ellenség, mennie kell. A 42 év becsületes munkája után, pár évvel nyugdíj előtt egyszerűen utcára lökik, megalázzák, eltapossák. Manapság ez így szokás. Hogy évtizedekig dolgozott tisztességgel, szolgálta az államot, majd a tulajdonos önkormányzatok településeit, különösen Siófokot? Hogy tisztelték és szerették a kollégái, hogy felnéztek rá? Hogy szakmája minden csínját-bínját ismerte? Kit érdekel? 2013-ban a nyakára engedték a giotint és saját, a Fidesz számára „megbízhatóbb” embert állítottak a kormányrúdhoz. (Aki aztán szintén a nyaktiló alá térdelhetett. Ilyen az élet.) Gyula nemkívánatos személy lett a cégnél, a BAHART területre való puszta belépése is bűnnek számított. Aztán a sors úgy hozta, hogy elindultam a polgármesteri székért. Történetéről tudtam és legalább úgy felháborított anno, mint a hajós társadalom és városi közvélemény nagy részét. Azt gondoltam, egy ilyen értékes embert nem szabad az út mellett hagyni. Felkértem, legyen az alpolgármesterem, segítse a munkámat. Vállalta, de a fideszes többségű képviselő testületem a nyilvános ülésen nemet mondott rá, leszavazták a javaslatomat, így újra és nyilvánosan megalázták. Nem hagytam őt, felvettük az önkormányzati hivatalba és több mint két esztendeig jogtanácsosként, valamint a személyes tanácsadómként dolgozott. És persze nem okozott csalódást. Nagyon szerettük, tiszteltük őt a kollégáimmal a végtelen embersége miatt és a munkájáról is csak felsőfokon beszélhetek. Kaptam eleinte a fideszes sugallatokat, hogy rúgjam ki, a burkolt fenyegetések sem maradtak el, de kiálltam mellette végig, mert méltó volt rá. Aztán nemrég jelezte, elfáradt, szeretne végérvényesen és tisztességgel nyugállományba vonulni. Elfogadtam döntését, így a minap elbúcsúztattuk. (Búcsúztatóján egy jelképes ajándékot kaptam tőle, mégpedig egy hajós parancsjelző-készüléket, amellyel a kapitány a gépház felé küldte valamikor az utasításait. Köszönöm!)

De a hálám örök, a tiszteletem megingathatatlan a személyét illetően. Innen is köszönöm a bahartos éveit volt hajós kollégái, valamint a város nevében és köszönöm a mellettem végzett munkáját is. Kívánom, az élete hajója álljon abba a szélirányba, amelybe ő fordítja a kormányt és vitorlázzon még évtizedekig velünk, közöttünk, mert EMBER ő. EMBER a legjavából és jobb vele a világunk. Tisztelt Vezérigazgató Úr, kedves Gyula, kedves Barátom! Aktív és boldog nyugdíjas éveket neked az endrédi lankák között!

Hétvégén ünneplik az 50 éves orfűi vitorlázást! Előző

Hétvégén ünneplik az 50 éves orfűi vitorlázást!

Finn Silver Cup U23 VB Füreden Következő

Finn Silver Cup U23 VB Füreden