Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Lengyel Róbert Siófok város polgármestere közösségi oldalán méltatta a nyugdíjba vonuló dr. Horváth Gyulát, a BH Zrt. korábbi vezérigazgatóját.

Távozott egy „öreg hajós” a hivatalunkból.

Annak az embernek a szakmai pályafutása, akiről most írok önöknek, nektek, 1971-ben kezdődött annál a cégnél, amelynél aktív munkás élete meghatározó részét ledolgozta. Mindösszesen 42 évet! Annál az állami, majd önkormányzati tulajdonú hajózási cégnél, ahol matrózként indulva, a ranglétrát teljes hosszában végig járva, szakmai és emberi megbecsülést vívott ki. Ahol sokaknak példát és irányt mutatott és ahol a csúcsra jutott. A maga erejéből és szakemberként. A személy DR. HORVÁTH GYULA, a BAHART volt vezérigazgatója. Bizonyos szempontból az ő története olyan igazi „mai” történet. Nincs velünk, tehát ellenünk. Nem adja a nevét számára kétes dolgokhoz, nem kellően lojális a rendszerhez, neki első a szakmaiság és nem a szolgaság, tehát ellenség, mennie kell. A 42 év becsületes munkája után, pár évvel nyugdíj előtt egyszerűen utcára lökik, megalázzák, eltapossák. Manapság ez így szokás. Hogy évtizedekig dolgozott tisztességgel, szolgálta az államot, majd a tulajdonos önkormányzatok településeit, különösen Siófokot? Hogy tisztelték és szerették a kollégái, hogy felnéztek rá? Hogy szakmája minden csínját-bínját ismerte? Kit érdekel? 2013-ban a nyakára engedték a giotint és saját, a Fidesz számára „megbízhatóbb” embert állítottak a kormányrúdhoz. (Aki aztán szintén a nyaktiló alá térdelhetett. Ilyen az élet.) Gyula nemkívánatos személy lett a cégnél, a BAHART területre való puszta belépése is bűnnek számított. Aztán a sors úgy hozta, hogy elindultam a polgármesteri székért. Történetéről tudtam és legalább úgy felháborított anno, mint a hajós társadalom és városi közvélemény nagy részét. Azt gondoltam, egy ilyen értékes embert nem szabad az út mellett hagyni. Felkértem, legyen az alpolgármesterem, segítse a munkámat. Vállalta, de a fideszes többségű képviselő testületem a nyilvános ülésen nemet mondott rá, leszavazták a javaslatomat, így újra és nyilvánosan megalázták. Nem hagytam őt, felvettük az önkormányzati hivatalba és több mint két esztendeig jogtanácsosként, valamint a személyes tanácsadómként dolgozott. És persze nem okozott csalódást. Nagyon szerettük, tiszteltük őt a kollégáimmal a végtelen embersége miatt és a munkájáról is csak felsőfokon beszélhetek. Kaptam eleinte a fideszes sugallatokat, hogy rúgjam ki, a burkolt fenyegetések sem maradtak el, de kiálltam mellette végig, mert méltó volt rá. Aztán nemrég jelezte, elfáradt, szeretne végérvényesen és tisztességgel nyugállományba vonulni. Elfogadtam döntését, így a minap elbúcsúztattuk. (Búcsúztatóján egy jelképes ajándékot kaptam tőle, mégpedig egy hajós parancsjelző-készüléket, amellyel a kapitány a gépház felé küldte valamikor az utasításait. Köszönöm!)

De a hálám örök, a tiszteletem megingathatatlan a személyét illetően. Innen is köszönöm a bahartos éveit volt hajós kollégái, valamint a város nevében és köszönöm a mellettem végzett munkáját is. Kívánom, az élete hajója álljon abba a szélirányba, amelybe ő fordítja a kormányt és vitorlázzon még évtizedekig velünk, közöttünk, mert EMBER ő. EMBER a legjavából és jobb vele a világunk. Tisztelt Vezérigazgató Úr, kedves Gyula, kedves Barátom! Aktív és boldog nyugdíjas éveket neked az endrédi lankák között!