• Kövess minket!

Hazai

Menni kell előre - még nagyobb lendületet kaphat az utánpótlás

Menni kell előre - még nagyobb lendületet kaphat az utánpótlás

Menni kell előre - még nagyobb lendületet kaphat az utánpótlás

Bár vannak egyértelmű sikerek az utánpótlás-nevelésben, további lépésekre van szükség - derült ki az MVSZ konferenciáján, amelyen új kezdeményezések is bemutatkoztak. 

Ahhoz, hogy a jövőben a vitorlázás területén folytatódjon a fejlődés kulcsfontosságú a megfelelő utánpótlás-nevelés és -képzés. A Magyar Vitorlás Szövetség a közelmúltban tartott konferenciáján a szakemberek értékelték az eddigi eredményeket, a jelenlegi helyzetet és a jövőbeni fejlődéshez szükséges teendőket.

Partnerség a World Sailinggel

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára előadásában többek között elmondta, mindenképpen figyelemre méltó, hogy az ifjúsági versenyzők létszáma 2017-ben megközelítette az 500 főt, ami látványos emelkedést jelent 2013-hoz képest, akkor ugyanis 280-an voltak. A főtitkár szerint az utánpótlás-nevelés fejlesztését továbbra is kiemelten kezeli a szövetség, ezt mutatja többek között az ifjúsági ranglistaversenyek és a támogatott ifjúsági osztályszövetségek rendszere, az elosztási elvek, valamint a Vitorlás Suli Program is. Szintén fontos az utánpótlás-bevelésben, valamint a versenyszerű és élményvitorlázás népszerűsítésben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is támogatott úgynevezett Development of National Sport Structures (DNSS) program, amelynek lényege, hogy nemzetközileg elfogadott, sztenderdizált legyen a sportolók és az edzők képzése, valamint a vitorlásiskolák működése.

A programról és annak magyarországi helyzetéről Tim Cross, a World Sailing DNSS-ért felelős szakembere beszélt a konferencián. A tervek szerint az idén nyáron mérföldkőhöz érkezik az együttműködés, a World Sailing képviselői ugyanis akkor érkeznek auditra érkeznek Magyarországra, hogy a bevezetett porgramot működés közben validálják. Holczhauser András elmondta, a programra többek között azért van szükség, mert a technikai sportágak edzőképzése során sajnos kevés a gyakorlati óra, sokszor problémát jelent, hogy az elméleti oktatási módszerek nem mindig jelennek meg hatékonyan a gyakorlatban.  

Bekapcsolódik a nyugati medence és újabb versenyek a Nádas Cupban

A konferencián bemutatták az I. RS Feva & O’pen Bic Kupát, amely a nyugati medence utánpótlás vitorlásverseny-sorozata. Az idén négy helyszínen - Balatonmáriafürdő, Keszthely, Fonyód, Ábrahámhegy - 4 egyesület részvételével lesznek versenyek. A kezdeményezés azért is örömteli, mert a Balaton nyugati részét még inkább bekapcsolja a vitorlázásba. A szervezők célja, hogy 2019-re ranglista státuszt szerezzenek 2020-ban pedig már nemzetközi verseny szerepel a tervekben.

 

A konferencián szintén bemutatkozott a 2016 és 2017 után idén újabb évaddal jelentkező Nádas Cup. A sorozat lényege, hogy vonzóvá tegye a versenyzést a fiatalok számára, ennek érdekében egyszerűek az alapszabályok, az edzők bemehetnek a pályára, a nap végén közösen értékelik a napot, valamint az óvástárgyalások is közösen zajlanak. A Nádas Cup-sorozatban az idén 7 verseny lesz, az elsőre Csopakon május 12-én kerül sor, az utolsót pedig szeptember 8-9-én tartják Balatonfüreden.