Siófok  5.5  •  11.5 kn       

Keszthely  6.9  •  21 kn       

Balatonfüred  5.2  •  9 kn       

Balatonboglár  5.5  •  11.1 kn       

Orfű  15  •  9 kn       

Velencei-tó  7.7  •  14.8 kn       

Tiszafüred  13.8  •  20.8 kn       

Mályi-tó  8.9  •  13 kn       

2024. március 28., csütörtök

Litkey 12

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Litkey szombaton emelte magasba a Kékszalagot.

Litkey 12

Nem volt szokványos az idei Kékszalag, amelynek díjait szombat este adták át Balatonfüreden. Az időjárás kemény próbára tette a vitorlázókat, akik ennek ellenére jól helyt álltak, és a 480 nevező közül végül közel 400 hajó tudott célba érni.

Olyan értelemben azonban hagyományos volt a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj, hogy egy olyan kormányos nyerte meg csapatával, aki eddig már tizenegyszer diadalmaskodott Európa leghosszabb távú tókerülő vitorlásversenyén. Litkey Farkas Festipay nevű katamaránjával Keszthely előtt vette át a vezetést, és nem is engedte ki kezéből a balatonfüredi célig. Ezzel Litkey tizenkettedik győzelmét szerezte a Kékszalag versenyeken. 
 

A verseny – noha a szerda este lecsapó vihar néhány hajóban komoly károkat okozott – végül az előzetesen meghirdetett időpontban, csütörtök reggel kilenc órakor rajtolt el. A 481 nevezett hajó közül végül mintegy 450 vágott neki a légvonalban 155 kilométeres távnak.

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy az erős szél felforgatja az esélyeket, ám végül ez nem történt meg. A balatonfüredi rajt után négy katamarán került az élre, és ugyanez a négy katamarán alkotta az első négy helyezettet néhány órával később, amikor a Balaton körbevitorlázása után visszatértek Balatonfüredre.
 

A verseny végül nem a szélben, hanem a szélcsendben dőlt el: a vezető hajók a Balaton nyugati csücskében, a Keszthelyi-öbölbe behajózva hirtelen olyan területen találták magukat, ahol szinte semmi szél nem fújt. Litkey Farkas rutinjának köszönhetően itt megtalálta azokat a szélcsíkokat, amelyeken vitorlázva megelőzte vetélytársait, elsősorban a rekordot tartó Fifty-Fifty nevű katamaránt.

Keszthely felől visszafelé vitorlázva a megszerzett előnyt Litkeyék már nem adták el. Az egyre erősödő szélben magabiztosan mintegy 4-5 kilométerel a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty csapata előtt tudtak vitorlázni, és végül 8 óra 34 perc 6 másodperces idővel értek célba. Második a Fifty-Fifty 6 perc 14 másodperc hátránnyal, harmadik pedig a dr. Kaiser Kristóf kormányozta Extreme Sailing Team lett 14 perc 42 másodperc hátránnyal.
 

A legjobb egytestű vitorlás a Principessa nevű libera lett, amely Oroszlán Péter kormányzásával győzött ebben a kategóriában. A többtestű hajók előnyét mutatja, hogy abszolút értékelésben a Principessa a hetedik helyen végzett.

A versenyt a hagyományosan szombat este tartott ünnepélyes díjkiosztó zárta, amelyen a győztesek magasba emelhették az elsőknek járó egyedi herendi porcelán kupát és a Balaton Kékszalagját.

RSM-DTM győzelem az Audi Ultra Cup-on Előző

RSM-DTM győzelem az Audi Ultra Cup-on

Stratis Kereked Klasszikus Kupa Következő

Stratis Kereked Klasszikus Kupa