Siófok  7.5  •  4.1 kn       

Keszthely  5.9  •  5 kn       

Balatonfüred  7.1  •  3.5 kn       

Balatonboglár  6.1  •  4.9 kn       

Orfű  •  0 kn       

Velencei-tó  5.5  •  5.6 kn       

Tiszafüred  •  10 kn       

Mályi-tó  •  10.1 kn       

2024. március 29., péntek

Lillik Ákos nyerte a jubileumi 20. Szóló Balatonkerülő Nagydíjat

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Lillik Ákos nyerte a jubileumi 20. Szóló Balatonkerülő Nagydíjat

Lillik Ákos nyerte a jubileumi 20. Szóló Balatonkerülő Nagydíjat

Szombat reggel a Kereked Vitorlásklub előtti rajtnál hét fokos hideg és erős északnyugati szél fogadta a 16 hajóból álló mezőnyt. Aztán a délelőtt folyamán az időjárás csendesebbé vált, annyira, hogy Keszthely előtt már alig fújt (itt Lillik Ákos Györöknél, szinte a nád alatt lopakodva növelte tetemessé az előnyét…), aztán visszafelé megint bejött az északnyugati, végig lehetett surranni a tó közepén, majd a szokásos Tihany alatti izgalmak után az Almádi, Aliga, Csopak befutó háromszögre megint érkezett üzemanyag bőségesen. A győztes hajó, a hazai tervezésű Flaar 26 RR 14 óra 7 perc alatt tette meg versenytávot. A második helyen Nedbál Noel végzett a Fahajóval, a 8m PRO több mint két órával futott be később a győztesnél. Innen már szorosan követték egymást a többiek, izgalmas versenyben, az utolsó Aliga-Csopak szakaszon dőltek el a dobogós helyek. A harmadik Fináczy Péter lett a Code 8-cal, számára különlegesen kemény volt ez a verseny, ugyanis áramellátási problémái keletkeztek, és se a műszerei, se az automatikus kormányszerkezete nem működött a verseny utolsó, legkritikusabb harmadában. A negyedik Makai Gábor lett a Narvállal, az ötödik helyen Varga Lajos futott be a Nelsonnal, a hatodik helyezett Huber Lél (Code Yachts) előtt.

Az ötszörös földkerülő óceáni vitorlázó, Fa Nándor 2001 óta minden évben megrendezi ezt a különleges viadalt, amely szándéka szerint, a földkerülő egyszemélyes versenyhez, a Vendée Globe-hoz hasonlóan, az embert próbáló magányos vitorlázás népszerűsítése mellett a hazai hajótervezők és hajóépítők számára is izgalmas kihívást jelent. Érdekesség, hogy mind az első hat egység hazai építésű, közülük pedig négy különböző magyar tervezők munkája, például a győztes és a második helyezett hajó is.

Lillik Ákos gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, ráadásul a tavalyi gyengeszeles Szóló Balatonkerülő első helye után az idei Keszthely-Kenese egyszemélyes versenyen is ő nyert, és ezzel igazolta tehetségét a versenyvitorlázásnak ebben a különleges, a vitorlázó tudás mellett kiemelkedő fizikai képességeket, meteorológiai-technikai-műszaki ismereteket, rögtönző képességet és kreativitást igénylő ágában.

Az erős szél mellett a járványveszéllyel is meg kellett küzdenie a résztvevőknek, bár alig találni a szólóvitorlázásnál vírus szempontból biztonságosabb sportágat. A nevezés online zajlott és a kormányosértekezletet és a díjkiosztót is maszkban, szigorú távolságtartás mellett tartották meg a szervezők. Sőt, ennek a furcsa 2020-as szezonnak az egyik dokumentumaként, a hagyományos csoportképen is mindenki maszkban látható.

Kép és videó: szolovitorlazas.hu

Szöveg: Visy László Oszi

Több mint 150 hajó rajtolt az Őszi Pünkösdi Regattán Előző

Több mint 150 hajó rajtolt az Őszi Pünkösdi Regattán

A Gyapjas testvérek nyerték a 29er Európa Kupát, az OB - t pedig a Zolnai Samu - Arányi Barna kettős Következő

A Gyapjas testvérek nyerték a 29er Európa Kupát, az OB - t pedig a Zolnai Samu - Arányi Barna kettős