• Kövess minket!

Egyéb

Vizsgálat a keszthelyi kikötő ügyében

Vizsgálat a keszthelyi kikötő ügyében

A keszthelyi kikötőeladás ügyében a "rágalmak mielőbbi eloszlatása" érdekében vizsgálatot kezdeményez Keszthely önkormányzata minden lehetséges fórumon:

Kéri az Állami Számvevőszék és az ügyészség teljes körű ellenőrzését, és új vizsgálatot kezdeményez a kormányhivatalnál is.

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere közleménye kitér arra is, hogy a Phoenix nevű vitorláskikötőt üzemeltető önkormányzati céget megvásárló Nyugati-Medence Kikötőfejlesztő Kft. kéréssel fordult Keszthely önkormányzatához "a méltánytalan politikai csatározások" mielőbbi lezárása, a sajtóban megjelent alaptalan vádak miatt kialakult helyzet tisztázása érdekében.

Nincs ok a védekezésre
Az önkormányzatnak nincs oka arra, hogy védekezzen, hiszen az üzletrész-értékesítés mindenben megfelelt a jogszabályoknak, a kérésnek eleget téve kezdeményezik a vizsgálatokat - áll a közleményben.

Keszthely elemi érdeke a vitorlásélet felélénkülése, egy sikeres vitorláskikötő üzemelése, ezáltal a település turisztikai vonzerejének növekedése, amelynek zálogát a Nyugati-Medence Kikötőfejlesztő Kft. elképzeléseiben és szakmai munkájában látja az önkormányzat.

Opciós jog
A keszthelyi önkormányzat kikötőüzemeltető cégének volt opciós joga arra, hogy megvásárolhassa a város kikötőjét a Balatoni Hajózási Zrt.-től. A cég tavaly jelezte is, hogy élni akar ezzel a jogával. Ezután az önkormányzat a céget 7 millió forintért - 22,8 millió forintos adóssággal - eladta a vitorlázókból álló befektetői társaságnak, a Nyugati-Medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek.

Így már az új tulajdonban lévő cég fizetett 330 millió forintot a kikötő épületeiért, eszközeiért, valamint a kikötői jogért a Balatoni Hajózási Zrt.-nek, amely huszonkét tóparti önkormányzat, köztük Keszthely, tulajdonában van.

Kikötővásárlás
A kikötő tizenegy éve épült, kétszáz hajó, húsz csónak befogadására alkalmas, egy fürdőház (tulajdonképpeni vizesblokk), recepció és egy snackbár is tartozik hozzá. A területe jelenleg is önkormányzati tulajdonban van, a használatáért az új befektetők tizenöt éven át összesen nettó 53,9 millió forint bérleti, illetve földhasználati díjat fizetnek. Mivel a Balaton állami tulajdon, a kikötőt üzemeltetőknek mederhasználati díjat is kell fizetniük.

Ügyészséghez fordulnak
Keszthely február 12-ei közleményében azt közölte az MTI-vel, hogy a Zala megyei kormányhivatal vizsgálata szerint törvényes volt a kikötőt működtető cég eladásával kapcsolatos önkormányzati döntés.

Az Együtt korábban felszólította Keszthely önkormányzatának fideszes többségét, hogy hozza nyilvánosságra azokat a zárt ülésen elfogadott dokumentumokat, amelyek révén a helyi kikötő "Orbán Viktor családja tulajdonába és kezelésébe" került.

A Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) szerint a keszthelyi önkormányzat szándékosan kerülte ki a pályáztatást Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak és társainak kikötővásárlása ügyében, ezért a párt az ügyészséghez fordul - írták közleményükben. Meggyőződésük ugyanis, hogy a pályáztatás elmaradása és a jogszabályok kijátszása miatt érvénytelen a tranzakció - közölték.