• Kövess minket!

Egyéb

Jó hír a kishajósoknak

A kishajósok számára kedvezően változtak az előírások. 2014. március 1-től két ponton módosul a csónak fogalmának meghatározása. Tovább

A Sió pár nap múlva lesz ténylegesen hajózható a mederbe dőlt fák miatt

A Sió-csatorna szerdától ugyan hajózásra alkalmassá vált a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) hajósoknak szóló közleménye szerint, azonban várhatóan csak pár nap múlva zsilipelik át a Duna felé készülő hajókat a Balatonról. Tovább

Új-régi elnökség a Dragon-flottánál

Tisztújító taggyűlést tartott kedden a Magyar Dragon Szövetség. Az egyik legaktívabb nagyhajós flotta ismét a korábbi elnökségnek adott bizalmat. Tovább

Téli álom után: az idén korán nyit a Balaton

Az idén minden korábbinál előbb, már május elsején nyit a magyar tenger, akkor kezdődik ugyanis és május 11-ig tart Nyitott Balaton akció. Tovább

MVK beszámoló a tullni hajókiállításról

2014. március 6-9. között került megrendezésre a hazai vitorlás és hajós szakma számára szintén nagy jelentőséggel bíró Boot Tulln, az ausztriai vizisport seregszemle. Tovább

Versenybírói és versenyrendezői továbbképzésekről szóltak az elmúlt napok

Négy év után már nem túlzás hagyományosnak emlegetni a szezon előtti versenybírói és versenyrendezői továbbképzéseket. Tovább

A vártnál gyengébb a szél a Balatonnál

A Balaton magas vízállása miatt 15 településen rendeltek el másodfokú helyi vízkár-elhárítási készültséget. Tovább

Hajózhatóvá válik a Sió-csatorna

Hamarosan rövid időre hajózhatóvá válik a Sió-csatorna, több hajó is készenlétben áll, hogy ezen az úton elhagyja a Balatont, vagy eljusson a tóhoz. Tovább

Az eresztés ellenére emelkedik a Balaton vízszintje

Az idegenforgalom igényeire tekintettel a 110 centiméteres szabályozási maximum fölé engedték a Balaton vízszintjét, amely kedden elérte a 128 centimétert. Tovább

Horvát tengeri hajóvezetői engedély az Audi Sailing Academy-től

Az Audi Sailing Academy kibővítette tevékenységét, így ebben az évben a felnőtt képzésen túl már lehetőséget biztosít a horvát tengeri hajóvezetői engedély megszerzésére is! Tovább

Megnyitották a Sió-zsilipet

Megnyitották a Sió-zsilipet pénteken, ekkor a megengedett üzemi maximumnál már 17 centiméterrel magasabban állt a Balatoni vízszintje - értesült az MTI. Tovább

Együttműködés a marokkói vitorlás szövetséggel

A marokkói és a magyar kormány képviselői együttműködési megállapodásokat kötöttek, amelynek keretében a két ország sportvezetői is több szinten tárgyaltak. Tovább

Vitorlás múzeum a parton

Vitorlástörténeti élménymúzeum nyílik Balatonfüred egyik legpatinásabb, műemlék épületében. Tovább

Évadnyitó vagy szezonnyitó?

Tegyünk rendet a fejekben, mielőtt mindenki pánikba esik és elkezd ördögöket látni! Tovább

Készül a leghosszabb fövenyes strandszakasz a Balatonnál

Egyre több tóparti település teszi le a voksát a homokos part mellett, ám lidósítani nem lehet mindenhol. Tovább

Előadássorozat a tengeri hajózás fortélyairól

Jövő hét keddtől havi rendszerességgel várja az érdeklődőket Horváth Csaba a Kláris Irodahajón, a tengeri hajózás fortélyairól tartott előadásain. Tovább

Az esőt megállítani

Persze választási évben illik óvatosabban bánni a zsilipnyitással, mert miért ne lenne ma már politika ebben is... Tovább

Megújultunk

Figyelmesebb olvasóink talán már észrevették, hogy oldalunk az elmúlt napokban némileg megváltozott. Régi adósságunkat törlesztettük a hétvégén, mikor lecseréltük a Compass Magazin elmúlt 5 évben megszokott arculatát, rendszerét. Tovább

Nyitják a Sió-zsilipet vagy nem nyitják? Ez itt a kérdés

Nahát, annyit esik az eső, hogy folyamatosan emelkedik a Balaton vízszintje. A szakemberek márciusra várták, hogy meglesz a 120 centi, ehhez képest már szerda reggelre összejött. Tovább

Balatonfenyvesen is kikötő épül

A déli part beleerősít: Balatonfenyvesen háromszáz férőhelyes, személyhajózásra is alkalmas kikötő építése kezdődhet 400 millió forintnyi uniós támogatással és a tervek szerint a jövő nyárra készül el. Tovább

Dugig volt a nagyterem

220-an voltak az MVSZ vitorlás elméleti előadássorozat első estjén. Tovább
8 / 13 oldal 1 ... 567891011...13