• Kövess minket!

Hazai

Berecz Zsombor vezet a Finn Dinghy OB első napja után

Berecz Zsombor vezet a Finn Dinghy OB első napja után

Berecz Zsombor vezet a Finn Dinghy OB első napja után

Két futamot sikerült lebonyolítani a Finndingi Országos Bajnokság első napján, Révfülöpön. A versenyzők beszámolói alapján, bár délelőtt még érvényteleníteni is kellett az egyik futamot, a szél ereje később a 20-30 csomó közötti tartományban „mozgott”.

Egyelőre a papírformának megfelelően alakul minden, hiszen a friss Európa-bajnok Berecz Zsombor (PRO SE) nyerte mindkét futamot annak ellenére, hogy elmondása alapján egy kis technikai gonddal is küzdött, amit a második napra mindenképpen meg kell oldania. Jelenleg a junior korosztályhoz tartozó, de már komoly nemzetközi tapasztalattal is rendelkező Németh Domonkos (THE-YKA) áll a második helyen, két második helyezéssel. A képzeletbeli dobogó legalsó fokáról pedig a Hajógyár SE versenyzője, a mostanában leginkább katamaránnal „vitézkedő” Kaiser Kristóf (4., 3.) várja a folytatást.

A révfülöpi versenyen tizenegy futam lebonyolítását tervezik a rendezők a 63! résztvevőnek, akik több korosztályban indulnak, hiszen a Finn OB-n a felnőtt és a junior korosztály mellett, a Masters, a Grand Masters, a Grand Grand Masters, valamint a Legenda kategóriában indulókat külön is értékelik.

A részletes eredmények a Facebookon létrehozott Finndingi Magyar Bajnokság2020 felületen találhatóak meg.

Fotó: Cserta Gábor