Siófok  5.5  •  10 kn       

Keszthely  3.9  •  2 kn       

Balatonfüred  5.2  •  5.2 kn       

Balatonboglár  5.2  •  9.6 kn       

Orfű  •  12 kn       

Velencei-tó  5.2  •  5.7 kn       

Tiszafüred  •  10.7 kn       

Mályi-tó  6.4  •  7.8 kn       

2024. április 18., csütörtök

A 2018 évi Csoki kupa beszámolója

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A 2018 évi Csoki kupa beszámolója

A 2018 évi Csoki kupa beszámolója

A Csoki kupa az egyik legjelentősebb balatoni nemzetközi ifiverseny, az idén a hazaiakon kívül horvát, lengyel, osztrák, szlovák és török vitorlázók is érkeztek Balatonföldvárra. Összesen másfél száz hajó küzdött idén a helyezésekért. Több hazai édesipari és élelmiszerkereskedelmi cég támogatja évek óta a versenyt, a futamok között körbejár a csokihajó, amelyről óriási választékban jut el a versenyzőkhöz a népszerű kalóriautánpótlás.

A pénteki, első napon csodálatos, 12 csomós északkeleti szél és napsütés kényeztette a mintegy 150 induló hajót, két pályán folytak a küzdelmek, a 420-as hajóosztálynak és a két csoportban versenyző optimisteseknek három-három, a 14 hajóból álló 29er csapatnak négy futamot sikerült megrendezni.

A 125 hajós Optimist mezőnyből kiemelkedtek a rendező Spartacus Vitorlás Egylet fiataljai, az első nap végén Tóth Attila állt az élen (két nyert futammal) az ugyancsak sparis Vladiszavlyev Alex és Héder Benedek Barna előtt. 420 hajóosztályban a Tihanyi Hajós Egylet fiataljai domináltak, a Vida-Fehérvári páros és a Mohácsi-Juhász kettős vívott nagy csatát a napi elsőségért. 29er osztályban is sparisok domborítottak: a Jeney Máté – De Jonghe Arthur páros az első napi négy első helyével alaposan bemutatkozott a mezőnynek. A második helyen klubtársaik, a Kocsis Bálint – Pavlik András kettős várta a másnapi folytatást – és a nekik jobban fekvő valamivel erősebb szelet.

Péntek este hatalmas vihar és özönvízszerű eső csapott le a tóra, szerencsére már mindenki és minden hajó biztonságban volt, a könnyű 29er-ek a klubház szélárnyékában vészelték át a széllökéseket.

Szombat reggel bánatos, szürke ég, gyenge déli szél fogadta a versenyzőket, de a viharjelzés és a meteorológiai térképek arról árulkodtak, hogy dél felől egy zivatarzóna közeledhet a tóhoz. A főrendező, Majthényi Szabolcs két órás halasztás mellett döntött. A zivatar végül feloszlott, a friss 15 csomós északkeletiben már el lehetett indítani a futamokat. Kora délután lassan kiderült az ég, ám a szél is forgolódóvá vált, 6 csomósra gyengült, majd leállt. A 29er és a 420 osztálynak kifért két futam (utóbbinak egy rövidített), az optimistesek viszont csak egy versenyt futottak a tihanyi hegy alatt.

A szombati nap után Optimistben továbbra is Tóth Attila áll az élen Vladiszavlyev Alex előtt, a harmadik helyre viszont feljött az osztrák Yannik Höger. Héder Benedek Barna összetett negyedik helye a serdülő elsőséget jelentette továbbra is.

Jeney Máté és De Jonghe Arthur tovább növelte előnyét a 29er mezőnyben, egy második és egy újabb első helyük alaposan bebiztosította vezető pozíciójukat. A második helyen álló Kocsis-Pavlik páros egy futamgyőzelemmel és egy ötödik hellyel zárt ma. A harmadik helyen a BYC-es Bartis Hajnalka és Kassai Márkó állt.

420-as hajóosztályban három THE-s hajó vívott ádáz küzdelmet: továbbra is a Vida-Fehérvári kettős áll az élen, ám utánuk csak egy-egy ponttal vannak lemaradva klubbeli ellenfeleik.

Napsütés, szinte tükörsima tó adta a koraesti paprikáskrumpli vacsora hátterét. A versenyzők jóllakva, a hajók leponyvázva várták a folytatást.

Vasárnap sajnos nem sikerült újabb futamokat rendezni, azzal együtt, hogy a rendezők mindent megpróbáltak. Reggel szürke, felhős ég és alig fújó, forgolódó délnyugati-nyugati fogadta a kihajózó mezőnyöket. Hosszú várakozás után mindkét pályán indítottak futamot, ám az első rajt mindenhol sikertelen volt. Ennek nem is annyira a versenyzők fegyelmezetlensége, hanem a néha teljesen leálló szél volt az oka. Újabb rajt, a 29er pályán egy fél cirkálószakasz – majd a főrendező a futam félbeszakítása és parti halasztás mellett döntött. Az idő a verseny végleges befejezéséig sem telt haszontalanul, sőt! A Spartacus klubházának nagytermében, óriás kivetítőn, élőben követte az ifimezőny Érdi Mári éremfutamát a Világkupa döntőn. Az éremfutamot és az egész versenyt is a második helyen befejező Mári tanári hajóvezetését, finom taktikai megoldásait lélegzetvisszafojtva figyelték a fiatalok – a célbafutást pedig hatalmas taps követte.

Víz, szél, versenyzés, barátok – ez a Csoki kupa titka immár kilencedik éve.

A végeredmény a szombat esti álláshoz képest tehát nem változott, a részletes listák mellékelve.

Szöveg: Visy László Oszi

Kép: Gémesi Jóka, Sailing Drone Team, Visy László 

Eredmények:

https://dgmtw3im3szoe.cloudfront.net/articles/content/YkLXjEpNRv91pY2Q/a-2018-evi-csoki-kupa-2018-beszamoloja-YDNfEa.pdf

https://dgmtw3im3szoe.cloudfront.net/articles/content/YkLXjEpNRv91pY2Q/a-2018-evi-csoki-kupa-2018-beszamoloja-pZ7llW.pdf

https://dgmtw3im3szoe.cloudfront.net/articles/content/YkLXjEpNRv91pY2Q/a-2018-evi-csoki-kupa-2018-beszamoloja-KzUgJX.pdf

Tramontana - Sennebogen Kupa 2018 – Jövő hét szombaton! Előző

Tramontana - Sennebogen Kupa 2018 – Jövő hét szombaton!

Egymásra mosolygott az ország hétvégén Siófokon, két nem Balaton parti település is a dobogón a vitorlásversenyben… Következő

Egymásra mosolygott az ország hétvégén Siófokon, két nem Balaton parti település is a dobogón a vitorlásversenyben…