• Kövess minket!

Hazai

22 - es Binnejolle EB Attersee - Klasszikusok kicsit másként

22 - es Binnejolle EB Attersee - Klasszikusok kicsit másként

22 - es Binnejolle EB Attersee - Klasszikusok kicsit másként

2010 - ben ès tavaly is a Balatonfüredi Yacht Club rendezte meg a 22 - es Binnenjollèk számára a kontinensviadalt. Idén az Union Yacht Club Attersee vállalta magára ezt a nemes feladatot és mi sem volt tökéletesebb, mint a nagy hagyományokkal bíró Austrian Classic Week keretei közé szorítani ezeknek a meseszép hajóknak a versenyét. 2017 - ben nem volt időm megtekinteni a hazai versenyt, ellenben sikerült szereznem egy ilyen régi hajót ami "kicsit" felújításra szorul és ennek kapcsán jött az ötlet, hogy valahol meg kellene tekinteni egy ilyen működőképes flottát. Ezen gondolatok menten rövid levelezés után, már haladtunk is Ausztria felé. A verseny első két napját nem tudtam megnézni, de nem vesztettem sokat mert az Attersee - re jellemző nyári időjárásban mindössze egy futamot sikerült rendezni. Csütörtökön sem pörögtek föl sokkal jobban az események, de legalább még egy futamot sikerült kierőltetni napközben, délután pedig heves zivatar érkezett, amiben nem rendeztek futamot és utána megint vasalt víz. Hivatalosan a csütörtöki napon befejeződött volna az EB, de mivel csak két futamot tudtak rendezni így a pénteki tartaléknapot is igénybe vette a rendezőség. Este vacsora közben beszélgettem a 22 - es kormányosokkal mit - hogy érdemes majd felújítani. Kedves emberek, mindenki imádja a hajóját és a társaság egy jó része saját kezűleg újította fel  oldtimer eszközét. Az esti beszélgetés közben kiderült, hogy nem minden mancsaft tud maradni a tartalék napon így viccesen, de engem is megkérdeztek nem szeretnek e versenyezni az EB - n ahelyett hogy csak a rendezőmotorosból vagy a fotómotorosból nézem az eseményt. Ezután péntek reggel rajt előtt két órával találkoztunk a hajónál, hogy kimenjünk egy kicsit edzeni. Néhány forduló és haulzolás után visszaértünk a partra és vártuk mikor visz ki minket a rendezőség. Kora délután megjött a várva várt északi szél, amiben két remek futamot sikerült vitorlázni. Egy negyedik ès egy hetedik helyet sikerült összehoznunk, ami annak fényében, hogy nem sokat vitorláztunk együtt nem volt rossz.

Az EB - t az osztrák Matthias Poell nyerte, második lett a német Oliver Betz kormányozat hajó, a harmadik pedig a szintén német Manfred Jacob által irányított egység. Nekünk vègül a hatodik hely jutott, de valahogy nem bánkódtam miatta, mert végre kicsit tudtam vitorlázni 22 – es jolléval és rengeteg tapasztalatot szereztem a jövőbeli újjáépítéshez.

Péntek este gálavacsorával ért véget az Austrian Classic Week, amely nemcsak a 22 - es jolléknak volt Európabajnoksága, hanem a többi klasszikus osztálynak (Sonderclass, O - jolle, Z - class) is remek versenye. Az esti fogadás kicsit más jellegű volt valahogy, mint a hazai versenyeken, itt a fehér ing és öltöny természetes viselet volt a díjkiosztón. Lehet néha érdemes kijárni ezért is külföldi versenyekre, hogy nemcsak a profi világba tekintsünk bele, de a vitorlázás kultúrájához tartozó dolgokat is ellessük egy kicsit.

A 22 - es Binnenjolle osztály, jövőre lesz 110 éves. A háború előtt több mint harminc hajós flotta vitorlázott idehaza és nem mellesleg két Kékszalagot is tudtak nyerni ezek a hajók. Sajnos manapság nem látni ilyen hajókat a vízen pedig igen élvezetes velük vitorlázni…

 

Eredmények:

http://compassmagazin.hu/images/2018.08/22%20m%C2%B2%20rennjolle%20-%20euro.pdf